Szentkozmadombjáról már 9 előtt elindultam a hosszabb túranap és a korábbi sötétedés miatt. A lefelé lejtő utcán balra érdemes pillantást vetni a nemzeti érzelmű, barkácsáruházi barokk stílusban fogant kertkapura (Arany János utca 8.). 

Az út alján jobbra kellett elkanyarodni, majd az út vége felé balra letérni egy kisebb utcára, át a patak feletti hídon. Ezután egy 20-30 méteres, szinte golfgyep minőségű füves úton jutottam be először egy fiatal erdő fái közé, majd hamarosan egy méhészet bukkant fel jobbra. Pont ott volt a méhész, így készíthettem egy-két fotót!

• 
• 
• 
• 

Ezután folytattam az utat. Ahol kiértem az erdőből, két nagy elektromos távvezeték alatt találtam magam. 

Ezután már enyhe lejtéssel, egy lovarda és gazdasági telep érintésével vitt az út a völgybe. 

A völgy alján található Rádiháza vasútállomás. Az eső beálló és az aszfaltút közti, két lábú elektromos vezetéktartó oszlopon a bélyegzőt is könnyen megtaláltam. 

A vasútállomás után át a Berek-patak hídján, el egy jelentőségében csekélyebb elektromos vezeték alatt, és már fel is értem az aszfaltútra. Ezen feljebb, a lovasdánál egy sárga épületben van ritkásan nyitva tartó kocsma és bolt (2022-ben a kocsma nyitva: H: 13-21, K: 12-21, Sze: -, Cs: 12-21, P: 13-21, Szo: 18-21, V: -, bolt nyitva: H: 13-17, K: 9-17, Sze: -, Cs: 9-17, P: 13-17, Szo: 9-12, V: -. Ha változást találsz, kérlek, írd meg hozzászólásban!). Az épület sarkán találtam egy alternatív bélyegzési lehetőséget is. 

A kékre visszatérve a lovarda mellett meredeken vitt fel az út a szemközti dombra. Fent a szőlőprésnél kitértem, mert innen nincs messze egy csöpp kis kápolna, ahonnan szép a kilátás.

 Innen aztán vissza a kék jelzésre, és tovább! A következő szakasz túl ritkán volt jelzett, de az egyenes út az, ami a szőlős házikók, kis kertek között visz a domb gerincén.

Ahol leértem, ott indult ki egy kék kereszt jelzés, de én maradtam a kéken, jobbra kanyarodva, nem balra. Az erdősebb rész itt sem tartott sokáig, ez volt az utolsó házikó:

Ezután volt még erdősebb szakasz, de csak röviden.

Arrébb, a Zsidó-hegyhát után egy vadászlest követően balra nyílt szép kilátás, a távolban még a horgásztó vize is felcsillant.

Az út ereszekedéssel vitt tovább, majd az aszfaltútra kiérve, azon haladva sétáltam be Szentpéterföldére. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 

 A bélyegző egy kis haranglábnál, a buszmegálló esőbeállójánál volt. Bolt nincs, kocsma is csak az esti órákban, úgyhogy mentem is tovább, pihenő nélkül. Az utolsó házaknál tért le a kék, át a patak felett, és a túloldalon hamar rá is leltem a kisvasút pici sínjeire. Először az úttól balra, majd a temetőtől az úttól jobbra fut a keskeny nyomtáv, egészen a horgásztóig kísérve a turistát. Itt a nagyobb tóhoz nem mentem fel, csak a kisebb partjáról, majd közelebbről is megnéztem a nagy gerendaházat. 

Ezután végre némi igazi erdőben is túrázhattam a Kis-Berkes oldalában, de felérve egy friss hajtásokkal teli oldal jelezte, hogy nemrég azt a részt is kiirtották. 

Ez a további szakaszokra is igaz maradt. Nagyon kevés volt az, amikor igazi erdőben lehetett haladni, és nagyon sok az, amikor egyik oldalt vagy mindkét oldalt leirtották az erdőt. Amikor egy erdős részen már nagyon lejteni kezdett az út, és jött egy jobbra, majd hamarosan balra térés, egyszer csak kibukkantam a kisvasúti vágány végénél: 

Innen egy rövid séta volt már csak Lasztonya házaiig. A településtől nem szabad sokat várni, néhány házon kívül itt semmi nincs. A sárga-barna harangtorony melletti épületen, egy garázskapunál volt a bélyegző, a világháborús emlékmű alján, a lépcsőkön meg lehetett kicsit pihenni. Pár lépéssel feljebb az útról jobbra letért a jelzés, és vad emelkedésbe kezdett egy árokban. Feljebb figyelni kell, hogy hol tér ki a bozótos árokból balra fel. Először elég gazos volt, de aztán kitisztult az ösvény. Felérve,a  Lasztonyai-kilátó is sajnos csalódást okozott: balesetveszélyes, nem lehet felmenni. 

Ezután jött egy érdemi erdős túrázást kínáló szakasz (hurrá!), csak az út váltakozását kellett figyelni, de szerencsére jól ki volt jelezve, nem tévedtem el. Később egy mocsaras résznél egy kiépített forrást (Torhai-forrás) is elértem, de már nem a kifolyóból, hanem alatta tör fel a víz, így nem tudtam kulacsot tölteni. Felette 20 méterrel viszont vannak padok és egy esőbeálló házikó, itt le lehet kicsit pihenni. 

Feljebb megint csak azon lehetett elmélkedni, hogy mire vezet az, ha ilyen tempóban irtjuk le az erdeinket...

A lassan lefelé tartó Nap fényében még egy szép piros gombát azért le tudtam fotózni.

Szarvasbőgést is több alkalommal hallottam, de nem tudtam lefotózni az állatot. Ezután nemsokára felértem az aszfaltútra, ami elsőzör egy, a világ összes jelzésével és táblájával ellátott kereszteződésbe vitt - pár lépéssel arrébb megpillantottam a világháborús emlékművet is -, majd az út mentén tovább bandukolva bejutottam Lispeszentadorjánba.

Itt hosszabban keresgéltem a bélyegzőt, mert jól eldugták. Egy sárga házat keress zsalugáteres ablakokkal, előtte tujákkal. Annak az oldalsó rámpáján kellett felmenni, hogy rátaláljak a tornácon a bélyegzőre. Ehhez ráadásul a kékről le is kellett térni. Lényeg, hogy végül megtaláltam! A falu érdekessége, hogy az irányítószáma 8888. (Szállás: 8888 Vendégház, Kossuth L. út 23., www.irany8888.hu, irany8888@gmail.com). 

A nap utolsó attakja következett. Először egy földdarabot kerülő cikkcakkal felvezetett a jelzés a domb oldalába, a kis hétvégi házakhoz, majd a házak után jobbra térve jobban kaptató ösvénybe váltott. Ismét kiszélesedő úton értem fel a kilátóhoz. A Lispei-kilátó látogatható, bár olyan hatalmas nagy kilátást nem kínál.

Innen a kék és piros jelzések közös szakaszán már kevesebb fényben mentem tovább. Figyelni kell, a piros marad egyenesben, a kék egy idő után balra letér - és csak egy fán jelzi ezt felfestés. Ezen a kék szakaszon már megszaporáztam a lépteimet, így még éppen sötétedés előtt beértem Bázakerettyére. 

A településnek volt egy rövidebb gazdag időszaka, amikor olajat találtak itt, de mára csak a dicső múlt emlékei maradtak inkább. Egy bolt még működik a kereszteződésben, lejjebb egy kocsmánál (B-24 Söröző) van a bélyegző és a rejtő jenői értelemben vett úri közönség, és nyáron strandolni is lehet egyet. Vannak szálláshelyek is, én a Zalagyöngye Panzióban szálltam meg, itt nagyobb társaság is elszállásolható, van sok szoba, külön étkezőhelyiség, a szobákban fürdőszoba - wc. 

A szálláshelyről reggel 9-kor indultam el. A falu főutcáján kellett a templomtól tovább menni, egy haranglábat is érintve az úton. 

Az egykori bolt utáni kereszteződésben is egyenesben kellett maradni, csak a házak elhagyása után tért le a jelzés balra. Ezután a földek között kellett végigmenni, az elágazásban a jobbra tartó (azaz egyenesben maradó, a falu felé vissza nem forduló) ágon. A kisebb emelkedés után, a megművelt földek végére érve kell jobban figyelni, mert hol erre, hol arra a földútra vitték rá a turistautat. Egy bal kanyar után jött a legszebb erdős rész, ahol határozott lejtéssel vitt le az út - az árkos, mély gödör helyett jobban lehet haladni attól jobbra, egy újabb csapáson. 

Ez milyen gomba? 

A lejtés után a Kislengyeli-patak völgyében találtam magam, néhány hatalmas ártéri fa érdemel itt figyelmet. A túloldalt meredeken emelkedett a háza közé érő út. A főutcára felérve jobbra vitt az út, majd a kútnál balra letérve újra egy patak (Cserta-patak) völgyébe le, a sárga jelzés után egy kis faléces korlátú hídon átérve fel a házak közé. 

 Itt ki lehet térni balra pár lépést, a templom kertjében egy több száz éves hársfát lehet megnézni. 

Gellénházi Római Katolikus Plébánia: gellenhaza.plebania@gmail.com, +36 (30) 012-8333, +36 (92) 315-474

A templom után visszatérve a kékre, megint levisz az út a házak között egy patak, a Nagylengyeli-patak völgyébe. Egy régi zöld kút és a helyi sportpálya után indult el hegynek fel a kőszórt út. Feljebb érve először egy kőszórt út tér ki balra, kicsivel felette kőlapokból rakott kis "lépcső" visz be a fák közé - ez utóbbin vitt tovább a jelzés. Az erdő itt sem tartott sokáig sajnos. A meredekebb emelkedő tetején rátaláltam a Pató-hegy borospincéire (szállás: patohill.hu, patohegyi.borhazfalu@gmail.com, +36 (30) 277-8508). Egyik-másik szépen fel lett újítva, szálláshelyként működik. A pincesor felső végénél le is pihentem egy időre. 

• 
• 
• 

A pincesori út végén ismét erdőbe térhettem be. Azaz térhettem volna, de az első szakaszát kiirtották - nagy arányú erdőpusztítás jeleit látni errefelé is sajnos. 

A rövid erdős szakaszon néhány omladozó vagy kis számban felújított ház is látható. Ezután kiértem a Csőszi-mezőre, itt arra kell figyelni, hogy egy ponton át kell menni a kerítésen egy létrán, és a túloldalon pár lépés után jobbra térni a szántóföldek közé. 

Ezen jelzés híján is bátran kutyagolj végig, majd egy kukoricatábla bal oldalán, a kerítésoszlopon lesznek újra jelzések. A tábla végénél balra kellett újra erdőbe betérni, itt először lefelé, majd kimosottabb úton, vöröses talajon felfelé tartva menni.

Egy mezőgazdasági telepnél jobbra fordulva már meg is érkeztem Zalatárnokra. Az első házak után egy fa tábla jelezte, hogy hol van a régi temető, ide is kitértem. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ezután a jelzésre visszatérve az út jobb oldaán, egy kis fahídon átkelve lehet felsétálni egy kisebb látnivalóhoz, a pálinkafőző faház mellett két árpád-kori veremház rekonstrukciót lehet megnézni. 

Zalatárnokon a templom oldalában vezet tovább az út a 2018-ban bezárt Reál ABC épületéhez, az ez melletti hirdetőtáblán van elhelyezve a bélyegző, ne hagyd ki!

Sajnos itt sincs már se bolt, se vendéglátóhely, csak egy kis posta, úgyhogy nem marasztalt semmi. Egy üres teleknél még szedtem pár szem szilvát, aztán mentem tovább a hosszú egyenes utcán, amiből aztán hosszú egyenes út lett. Ez vitt át Szentkozmadombjára. Útközben a legelésző tehenek adtak némi társaságot.

A faluban a kastély egészen romos már, le van zárva. Szállásom viszont remek volt: a Jókai utca 17. alatti Klára Apartmanban éjszakáztam. Kb. 21-22 kilométeres túrával készültem rá a másnapi 28 kilométeresre. 

• 
• 
• 

Ezt a szakaszt 2022.09.12-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt módosításokról értesíts a poszt alatti hozzászólásban. Köszönöm!

Bő egy év kihagyás után folytattam a Dél-dunántúli Kéktúrát. A 11 órás IC-vel mentem le Zalaegerszegre, onnan busszal tovább Kustánszegre.

Mivel ott végeztünk tavaly, ott már ismerős volt a terep. Elementem a kemping előtt, az utca végében ott van a víztároló gátja. Az mellett találtam nyitva tartó büfét, a nagy Ho-Ho-Ho-nak dedikálva. Pont a büfé elé érve kezdett el szakadni az eső, úgyhogy nagy mázlim volt, hogy nem áztam szét. Ettem egy hamburgert, közben tovább is vonultak a nagy sötétkék fellegek. A kempinghez visszasétálva tértem rá a kékre, indultam el felfelé. Fentebb balra egy keskeny lépcsőn lehet felmenni a református templomhoz, ahonnan szép a kilátás, megéri a kitérőt. A kék felvezet a könyvtár épületéhez, az előtt van a bélyegző.

Nemsokára ki kellett térni a főútról, jól kijelzett helyen. A lejtést hamarosan emelkedés váltotta, széles földút vitt a megművelt földek között. Lent már egy rét fogadott, ott balra, majd egy kőszórt út szélén, egy hatalmas fánál jobbra kellett kanyarodni. 

Erdősebb rész vitt el egy zalai kuriózumig: egy rozsdás olajkútig. 

Ez után a jelzés kivisz az aszfaltútra, azon U alakban visszakanyarodva kell tovább menni. Hamarosan be is értem Kislengyel házai közé. 

• 
• 
• 
• 

Pár házzal beljebb balra tér ki a kék bélyegző jelzés, ahol egy ház tornácának oszlopára van kitéve a bélyegző, mellette egy helyi naiv festő Ludas Matyi jelenetével a falon. De van bélyegző az úttest túloldalán, a buszmegálló esőbeállójának sarkán is. Ennél a megállónál el is vitt jobbra a jelzés, a házakat elhagyva erdőben, fák között emelkedett a kissé saras út. Ez felvisz egy gerincig, ott jobbra kell rátérni arra az útra, ami lényegében egy hosszú gerinc mentén visz végig. Valamikor itt borospincék, hétvégi telkek és házikók sora húzódott, mára azonban jó részük elhagyottan, üresen áll. 

Ennek a szakasznak úgy a kétharmadánál jobbra egy kis temető sírjaira is ráleltem. 

Később a jelzés be akart vinni a fák közé, a csalánosba. Azt nyugodtan felejtsd el, mert az az ösvény már nem létezik. Maradj az autókkal is járt földúton, az szép ereszkedéssel levisz egy szélesebb útra, a végében egy szépen helyreállított, lovardás vendégházzal. 

Visszanézve az aszfaltútról

A vendégháznál a túloldalra átnézve szarvasokra, szarvasbőgésre lettem figyelmes, de a lemenő napban már nem tudtam jó fotót csinálni. 

Az aszfaltútra kiérve jobbra kell térni, ez az út folyamatos emelkedéssel felkanyarog a templomig. A templommal átellenben, a Barabásszegi Vendégházban remek szállást találtam. Pont a "fesztivál", családi összejövetel végére értem oda, úgyhogy nagy meglepetésemre nem csak szállással, hanem csülkös bablevessel, többféle ízesítésű prószával vártak. Köszönöm, Ágota! 

Ezt a szakaszt 2022.09.11.-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt módosításokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!

Zalalövőn még bementünk az ABC-be bevásárolni, aztán neki is vágtunk. Vissza a Sündörgő Vendéglő felé, aztán a kékre visszatalálva hegynek fel a házak között. A kék kör jelzésre nem tértünk ki, így hamarabb felértünk előbb egy kilátóponthoz (kálvária), egy egyszerű kis fa játszótérhez, majd feljebb kukoricaföld oldalában vitt tovább az út. 

Erről egy rövid átkötő út vezet át - előbb egy piros-fehér adóttorony, majd egy vízműtelep érintésével a másik útra. Kissé arrébb egyszer szép kilátás nyílt a környékre: 

Az aszfaltutat elérve Nagyfernekág felé kellett jobbra lekanyarodni, vigyázva az autóforgalomra. A főutcán emelkedve egy egyszerűbb kivitelű harangláb és egy fairtó gépezet mellett vitt utunk: 

A falu utolsó házainál már hallható volt az igen forgalmas 86-os főút, ezen szintben kell átkelni - legyünk körültekintőek! 

A túloldalon egy mélyedésbe érkeztünk. Ide nem jó eső után érkezni. Mocsaras, vizes a terület, magasra felnő az aljnövényzet. Először egy nagyobb fát kell jobbról vagy balról kerülni, utána a balra tartó ágon, a gazon át be az erdőbe. Vigyél magaddal metszőollót, megéri! A rosszan járható szakaszért cserébe pár lépéssel feljebb gyönyörű erdő kárpótol: 

Az erdő tetején az emelkedő egy újabb gazos részbe fut bele. Ezután már jobb szakasz jött volna, de az előző napi esőzés miatt az egyre mélyebbre tolólapozott erdészeti úton volt mit kerülgetni. Ez sem szegte azért kedvünket, kerültünk egyet a fák közé, majd néhány ház közé érve megpihentünk a kaszálón, a fűben. Ezt a részt hívják Nagyhegynek. Innen viszonylag egyenes, sima út vezetett le a kövesútig: 

Innen az aszfaltúton kell jó hosszan ereszkedni. Ne ess pánikba, itt nem nagyon fogsz kilométerenként egy jelzésnél többet látni - sajnos mindkét oldalt csenevész bokrok vannak. 

A kőszórt út helyett egy kanyartól már aszfaltút visz tovább. Hatalmas fakivágások, halomba rakott fák mentén kutyagoltuk végig ezt a részt, míg végre rá nem leltünk az aszfaltútról jobbra letérő útra: 

A továbbiakban ezen az úton mentünk sokat egyenesen, felemelkedve a Kecske-part tetejébe, majd jobbra ívelve leértünk a kis patak völgyébe. Ezután nem sokkal egy tisztás után ismét fák között haladva értük el a kék kereszt jelzést, amivel csak pár lépésnyi a közös szakasz. (Az út felett egy ház is áll, ezt hívják Erdeifalunak.) Vigyázz, a kék hamarosan balra letér. Az erdős út leért egy mélyebb részbe, ahol mocsaras terület fogadott minket. Jobban jársz, ha itt jobbra kikerülöd ezt a mély fekvésű tisztást, amíg el nem érsz egy szekérútig, amire balra rátérve át tudsz jutni ezen a részen. A szúnyogokat leszámítva nagyon szép, növényekben igen gazdag ez a kis terület: 

Innen tovább ugyanezen a füves úton kellett szemben felmenni, egy lassan összedőlő vadászles mellett emelkedve. Ez az út már kék jelzéses újra, bár ritkásak a megkopott jelzések. Talán azért hívják ezt Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrának, mert utoljára ő festett itt jelzéseket? 

Az ösvény előbb egy tisztás oldalában, majd fák között vitt tovább. 

A távolban már feltűnt Kustánszeg egy része is. Itt figyelni kell, mert a letolólapozott, széles földútról egy ponton balra le kell térni, de a jelzés elé felnőtt az aljnövényzet. A balra letérés után már azon az úton jártunk, ami bevitt Kustánszegre. 

A csak nyáron (áprilistól októberig) nyitva tartó kempingben szálltunk meg. Be lehet ide iktatni akár egy pihenőnapot is. A református templom előtt nagyon szép kilátás nyílik, van egy kis tájházuk is, és a falu északi végében van egy büfével, öltőzővel, zuhannyal megáldott ingyenes szabadstrand is. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ezzel búcsúztattuk el ezt a szép napot. Végül nem is sátorban, hanem faházban tértünk nyugovóra. 

 

Kerkakutasról fél kilenc körül indultunk tovább. A Hétkutas Vendégházból hamar visszaértünk a kékre, és az egyre csökkenő lakosságszámú falu fogyatkozó házait és vaníliasárgára kivakolt templomát elhagyva ismét szántóföldek, legelők között találtuk magunkat. A falu végében van egy kis tó: 

Innen vöröses, kőszórt utakon haladtunk tovább, míg be nem értünk az erdőbe. 

Borult időben, de az esőt pont megúszva értünk be az erdőbe: 

Az erdős részen fokozottan figyelni kellett a jelzéseket, mert sok kitérő, elágazás van. De szerencsére jól ki van jelezve. Egymásba olvadó, összevissza tekergő kaszálórétek jelzik, hogy megérkeztünk az egykori Pusztaszentpéterre. A rétnél egy helyen balra fel emelkezdik a kék bélyegző jelzés, ez visz felfelé az utolsó lakó, Oszkár bácsi házához. Ezt a házat és az alatta levő telket is újra birtokba vették, ismét mutatkozik itt egy kis pislákoló gyertyalángnyi élet. A ház kerítésének sarkán találjuk a bélyegzőt. Ottjártunkkor sajnos darazsak fészkeltek bele, meg is csípett egy kicsit az egyik.

Bélyegzés után a kék bélyegző jelzések mentén sétáljunk végig, így még egy romos téglaházat is észrevehetünk a csalános bozótban, majd a jelzés a tisztás végén belefut a kékbe.

Innen szélesebb földút visz tovább az erdő szélén. 

Az úton számos apró barna békával találkoztunk. Egy fűrésztelepnél balra kanyarodás után a fák között egy síremléket is észrevettünk. (N. G. emlékére) Ezután már nagyon hamar elértük az aszfaltutat. Felsőcsöde határában a buszfordulónál leültünk egy kicsit, aztán mikor arrébb álltak a felhők, mi is továbbindultunk a faluba. 

Felsőcsödén a Sárkány Fogadó szép épületét zárva találtuk, de a közelében hamar rátaláltunk a bélyegzőre: 

A falu utolsó háza után a vízműtelepnél jobbra kellett lekanyarodni az aszfaltútról. Innen a kék és a sárga közös szakasza visz be Zalalövőre. Egész nap borult idő volt, kétszer dörgött és villámlott is, de az elázást végül megúsztuk.

Hol felfelé, hol lefelé tartva, sok irányváltással és leágazással értük el az első házakat. Először a szőlőhegyre értünk fel, itt találtunk rá a Szent Orbánt ábrázoló fafaragásra is. 

A hegyről a kék eleinte a széles, kőszórt úton indul le, aztán kicsit betér az erdőbe, majd megint kivezet a kőszórt útra. A Zalalövő táblánál még csak a Pörgölin városrészt értük el, innen még hosszabb séta volt az első vendéglátóhelyig, majd a piros és a sárga jelzés közös szakaszán a városközpontnak mondható részig. A híd után, a síneken túl van élelmiszerbolt, templom, jobbra térve pékség és egy kis büfé. Ez utóbbi volt csak nyitva, ide tudtunk beülni egy gyrosra, sült krumplira, üdítőre. A tér egyik sarkában álló kis parkban találhatunk rá Lékai bíboros szobrra, vele szemben a templomra. A templom érdekessége a II. János Pált ábrázoló üvegablak. 

• 
• 
• 
• 
• 

Innen a fenti főúton (Petőfi Sándor utca, a Takarék oldalában indul a vasúttal párhuzamosan) 6-8 perc sétával elérhető a tájház. Itt is szétnéztünk, meséljenek a képek!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Ha innen még egy kicsit továbbmegyünk, akkor balra a Zrínyi utcán át le lehet jutni a vasútállomás felé, ahol még az épület előtt, a kerékpártárolónál van a bélyegző. Ne hagyjuk ki!

A szállásunk a település legszélén, a Morvai Vendégházban volt. Sokat kell odáig kisétálni, de nagyon szép kerttel, jól felszerelt házzal várják a vendégeket. (www.morvaivendeghaz.hu)

Programokban, látnivalókban gazdag napunk itt ért véget. 

A szállásunkon reggeliztünk, zuhanyoztunk, összepakoltunk aztán még pluszban annyi ajándékot kaptunk, hogy autóval felvittek minket a veleméri templomhoz. Így könnyedebb, lazább napunk volt. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

(nyitva: H: 9-15, K-V: 9-16 óra, érdeklődni lehet: Őriszentpéter, Templomszer 17.)

A templom megtekintése után a kék "dombon kereszt" jelzésen visszamentünk a temetőig, ott megtöltöttük a palackokat vízzel és a kékre visszatalálva bevetettük magunkat az erdőbe. A Kövecses-hegy enyhe emelkedője után egy éles elkanyarodás jött, majd még inkább felfelé vitt az út, elsőször egy zöld kereszt jelzésig, majd tovább Asszonyfára. Kicsi falu, nincs bolt, csak egy autószerelő. Készüljünk fel rá, hogy innen tűző napos, erdőmentes szakaszok következnek, szántóföldek, táblák között. 

Asszonyfáról elég hamar át lehet érni Szentgyörgyvölgyre, szinte össze vannak épülve. Közben olyan traktorra leltünk, ami mintha egy Pixar rajzfilmből bújt volna elő, és találtunk egy Kádár-kori drónépítési kísérletet is. :-) 

Szentgyörgyvölgyön ne felejtsünk el bélyegezni, már csak azért se, mert egészen kulturált, szép helyen van a bélyegző, így megfejelhető a bélyegzés egy kávéval, croissant-tal, de vehetünk akár levendulazsákot is. 

Szemben a Sárkányölő Szent György szobrot is nézzük meg, a sárkány anatómiai részletességű ábrázolása teszi az alkotást egyedivé. 

A Coop üzletben vásárolhatunk egyet, majd pont itt az üzletnél kell letérni a keresztutcára, ott, ahol a másik irányban az Új Élet MTSZ felirat látszik. Pár lépés, és már rá is találtunk a település híres templomára. Fakazettás mennyezetét 1829-ben Patkó András (1755-1839) református tanító festette: 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

(Istentisztelet: minden hónap első és harmadik vasárnapján 10 órakor) 

Innen az út egyenesen visz tovább. A Lóka-patak hídját keresztezve hamar átértünk Kógyár (nem Kőgyár!) ritkás házai közé. Az utolsó házakat is elhagyva balra tér le az út, majd a napnak kitéve, földek között folytatódik: 

Az útvonalat úgy vezették át Felsőszenterzsébetre, hogy végig a tűző napon, a jobbra és balra is látható erdősávok teljes nélkülözésével menjen a lelkes turiszt. 

Felsőszenterzsébetre betérve egy rövid kitérő balra a dombon, kereszt jelzésen a régi harangláb. Akkor is megér 10 percet, ha egyébként korábban már láttunk ilyet.

Visszatérve, a faluban együtt halad a kék és a kék kereszt jelzés, így juthatunk át Alsószenterzsébetre, ahol csekély létszámú, de annál nehezebb a lakosság: 

Itt már semmilyen bolt nincs, úgyhogy hamar folytattuk is utunkat. Kétszer is átkeltünk egy-egy patak felett, amásodik hídnál egy fűzfa tövében le is pihentünk. Igen jól esett már az árnyék. Innen egy aszfaltút keresztezése után (balra Bajánsenye 11, jobbra Lenti 15) jutottunk át Kerkakutasra, ahol az aznapi szállásunk volt a Hétkutas Vendégházban. 

Az itteni naplementével búcsúztattuk el a napot. 

Ezt a szakaszt 2021. július 10-én jártuk be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!

 

Már előző nap leutaztunk Budapestről egy InterCitynek hazudott vonattal. Közel négy óra 36 fokban, légkondi nélkül, Zalában már füstölgő fékkel. Élmény volt, bár kissé eltért attól, amire befizettünk. A szállás Őriszentpéter Alszer részén, a Tóka Vendégházban volt. Ez egy nagyon szépen rendberakott parasztház, a vasútállomástól gyalog fél órára. 

Másnap reggel összekészülés után neki is vágtunk.

Szolgálati közlemény: a túrázás, és így a blog is szünetet tart. Folytatása 2022. januárjától várható. 

Szép erdőkön, mezőkön vezetett át az út a híres szalafő-pityerszeri skanzen, egy teljesen felesleges kilátó és egy kora középkori templom érintésével Őriszentpéter szeres beépítésű házaiig. 

Őriszentpéteren a kempingben szálltam meg, innen egy kora reggeli busszal mentem el Kondorfáig, hogy onnan a kék jelzésen jöjjek vissza Őriszentpéterig. Délutánra már esőt jósoltak, ezért volt a korai kelés, indulás. A buszon röhögtem magamon egy jót, mert a buszjárathoz kimentem az autóbusz állomáshoz, aztán a busz először elment Pityerszer felé, majd a Kömpe szeme kilátó alatt visszafordulva újra bejött Őriszentpéterre, a Hársfa fogadó melletti megállóba. Ráértem volna ott is felszállni... De így viszont megtudtam, hogy az autóbusz állomáson temetkezési szolgáltatások is elérhetők :-) 

Kondorfára érve ugyanonnan folytattam az utam, ahol előző nap abbahagytam. Átkelve a főúton, a kis utcában a Fővég felé vettem az irányt, majd átkeltem egy fahídon, és köszöntem a bociknak. 

Madárles a Himfai-tónál, eltűnt és fennmaradt falvak, és egy Kós Károly ihlette templom Iváncon - itt is volt bőven látnivaló! 

Döröskén a Nyírfa apartmanházban aludtam meg (Fő utca 13., ld. az előző poszt végén!). Reggel korán volt ébresztó, mert 7 előtt van egy busz Katafa felé, utána viszont csak dél után. Így negyek 8 körül már Katafa buszmegállójában voltam. A falu két részre "hasadt", így egy kanyar után ismét házak jöttek, ott kellett balra letérni a főútról egy szerény forgalmú aszfaltútra. Ez átbújt a 86-os út alatt: 

Negyed óra múlva be is értem Nádasdra. A Takaréknál kellett jobbra térni, itt már a piros m jelzés is megjelent, és vagy Coop is olyan nyitva tartással, hogy nem tudsz olyan korán kelni, hogy ne legyenek már rég nyitva. Továbbsétáltam, majd egy római kőlelet másolatánál balra kellett kanyarodni. Az utolsó házak után egy bezárt vasútvonalat kellett keresztezni, majd a szántóföldek táblái között folytatódott az út. Az Almási-erdőbe beérve sok csenevész akác állta el az utat, de a balra letérés után már szinte autópálya minőségű kőszórt út vitt ki a Nádasd és Halogy közötti autóútra.