Kerkakutasról fél kilenc körül indultunk tovább. A Hétkutas Vendégházból hamar visszaértünk a kékre, és az egyre csökkenő lakosságszámú falu fogyatkozó házait és vaníliasárgára kivakolt templomát elhagyva ismét szántóföldek, legelők között találtuk magunkat. A falu végében van egy kis tó: 

Innen vöröses, kőszórt utakon haladtunk tovább, míg be nem értünk az erdőbe. 

Borult időben, de az esőt pont megúszva értünk be az erdőbe: 

Az erdős részen fokozottan figyelni kellett a jelzéseket, mert sok kitérő, elágazás van. De szerencsére jól ki van jelezve. Egymásba olvadó, összevissza tekergő kaszálórétek jelzik, hogy megérkeztünk az egykori Pusztaszentpéterre. A rétnél egy helyen balra fel emelkezdik a kék bélyegző jelzés, ez visz felfelé az utolsó lakó, Oszkár bácsi házához. Ezt a házat és az alatta levő telket is újra birtokba vették, ismét mutatkozik itt egy kis pislákoló gyertyalángnyi élet. A ház kerítésének sarkán találjuk a bélyegzőt. Ottjártunkkor sajnos darazsak fészkeltek bele, meg is csípett egy kicsit az egyik.

Bélyegzés után a kék bélyegző jelzések mentén sétáljunk végig, így még egy romos téglaházat is észrevehetünk a csalános bozótban, majd a jelzés a tisztás végén belefut a kékbe.

Innen szélesebb földút visz tovább az erdő szélén. 

Az úton számos apró barna békával találkoztunk. Egy fűrésztelepnél balra kanyarodás után a fák között egy síremléket is észrevettünk. (N. G. emlékére) Ezután már nagyon hamar elértük az aszfaltutat. Felsőcsöde határában a buszfordulónál leültünk egy kicsit, aztán mikor arrébb álltak a felhők, mi is továbbindultunk a faluba. 

Felsőcsödén a Sárkány Fogadó szép épületét zárva találtuk, de a közelében hamar rátaláltunk a bélyegzőre: 

A falu utolsó háza után a vízműtelepnél jobbra kellett lekanyarodni az aszfaltútról. Innen a kék és a sárga közös szakasza visz be Zalalövőre. Egész nap borult idő volt, kétszer dörgött és villámlott is, de az elázást végül megúsztuk.

Hol felfelé, hol lefelé tartva, sok irányváltással és leágazással értük el az első házakat. Először a szőlőhegyre értünk fel, itt találtunk rá a Szent Orbánt ábrázoló fafaragásra is. 

A hegyről a kék eleinte a széles, kőszórt úton indul le, aztán kicsit betér az erdőbe, majd megint kivezet a kőszórt útra. A Zalalövő táblánál még csak a Pörgölin városrészt értük el, innen még hosszabb séta volt az első vendéglátóhelyig, majd a piros és a sárga jelzés közös szakaszán a városközpontnak mondható részig. A híd után, a síneken túl van élelmiszerbolt, templom, jobbra térve pékség és egy kis büfé. Ez utóbbi volt csak nyitva, ide tudtunk beülni egy gyrosra, sült krumplira, üdítőre. A tér egyik sarkában álló kis parkban találhatunk rá Lékai bíboros szobrra, vele szemben a templomra. A templom érdekessége a II. János Pált ábrázoló üvegablak. 

Innen a fenti főúton (Petőfi Sándor utca, a Takarék oldalában indul a vasúttal párhuzamosan) 6-8 perc sétával elérhető a tájház. Itt is szétnéztünk, meséljenek a képek!

Ha innen még egy kicsit továbbmegyünk, akkor balra a Zrínyi utcán át le lehet jutni a vasútállomás felé, ahol még az épület előtt, a kerékpártárolónál van a bélyegző. Ne hagyjuk ki!

A szállásunk a település legszélén, a Morvai Vendégházban volt. Sokat kell odáig kisétálni, de nagyon szép kerttel, jól felszerelt házzal várják a vendégeket. (www.morvaivendeghaz.hu)

Programokban, látnivalókban gazdag napunk itt ért véget.