Zalalövőn még bementünk az ABC-be bevásárolni, aztán neki is vágtunk. Vissza a Sündörgő Vendéglő felé, aztán a kékre visszatalálva hegynek fel a házak között. A kék kör jelzésre nem tértünk ki, így hamarabb felértünk előbb egy kilátóponthoz (kálvária), egy egyszerű kis fa játszótérhez, majd feljebb kukoricaföld oldalában vitt tovább az út. 

Erről egy rövid átkötő út vezet át - előbb egy piros-fehér adóttorony, majd egy vízműtelep érintésével a másik útra. Kissé arrébb egyszer szép kilátás nyílt a környékre: 

Az aszfaltutat elérve Nagyfernekág felé kellett jobbra lekanyarodni, vigyázva az autóforgalomra. A főutcán emelkedve egy egyszerűbb kivitelű harangláb és egy fairtó gépezet mellett vitt utunk: 

A falu utolsó házainál már hallható volt az igen forgalmas 86-os főút, ezen szintben kell átkelni - legyünk körültekintőek! 

A túloldalon egy mélyedésbe érkeztünk. Ide nem jó eső után érkezni. Mocsaras, vizes a terület, magasra felnő az aljnövényzet. Először egy nagyobb fát kell jobbról vagy balról kerülni, utána a balra tartó ágon, a gazon át be az erdőbe. Vigyél magaddal metszőollót, megéri! A rosszan járható szakaszért cserébe pár lépéssel feljebb gyönyörű erdő kárpótol: 

Az erdő tetején az emelkedő egy újabb gazos részbe fut bele. Ezután már jobb szakasz jött volna, de az előző napi esőzés miatt az egyre mélyebbre tolólapozott erdészeti úton volt mit kerülgetni. Ez sem szegte azért kedvünket, kerültünk egyet a fák közé, majd néhány ház közé érve megpihentünk a kaszálón, a fűben. Ezt a részt hívják Nagyhegynek. Innen viszonylag egyenes, sima út vezetett le a kövesútig: 

Innen az aszfaltúton kell jó hosszan ereszkedni. Ne ess pánikba, itt nem nagyon fogsz kilométerenként egy jelzésnél többet látni - sajnos mindkét oldalt csenevész bokrok vannak. 

A kőszórt út helyett egy kanyartól már aszfaltút visz tovább. Hatalmas fakivágások, halomba rakott fák mentén kutyagoltuk végig ezt a részt, míg végre rá nem leltünk az aszfaltútról jobbra letérő útra: 

A továbbiakban ezen az úton mentünk sokat egyenesen, felemelkedve a Kecske-part tetejébe, majd jobbra ívelve leértünk a kis patak völgyébe. Ezután nem sokkal egy tisztás után ismét fák között haladva értük el a kék kereszt jelzést, amivel csak pár lépésnyi a közös szakasz. (Az út felett egy ház is áll, ezt hívják Erdeifalunak.) Vigyázz, a kék hamarosan balra letér. Az erdős út leért egy mélyebb részbe, ahol mocsaras terület fogadott minket. Jobban jársz, ha itt jobbra kikerülöd ezt a mély fekvésű tisztást, amíg el nem érsz egy szekérútig, amire balra rátérve át tudsz jutni ezen a részen. A szúnyogokat leszámítva nagyon szép, növényekben igen gazdag ez a kis terület: 

Innen tovább ugyanezen a füves úton kellett szemben felmenni, egy lassan összedőlő vadászles mellett emelkedve. Ez az út már kék jelzéses újra, bár ritkásak a megkopott jelzések. Talán azért hívják ezt Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrának, mert utoljára ő festett itt jelzéseket? 

Az ösvény előbb egy tisztás oldalában, majd fák között vitt tovább. 

A távolban már feltűnt Kustánszeg egy része is. Itt figyelni kell, mert a letolólapozott, széles földútról egy ponton balra le kell térni, de a jelzés elé felnőtt az aljnövényzet. A balra letérés után már azon az úton jártunk, ami bevitt Kustánszegre. 

A csak nyáron (áprilistól októberig) nyitva tartó kempingben szálltunk meg. Be lehet ide iktatni akár egy pihenőnapot is. A református templom előtt nagyon szép kilátás nyílik, van egy kis tájházuk is, és a falu északi végében van egy büfével, öltőzővel, zuhannyal megáldott ingyenes szabadstrand is. 

Ezzel búcsúztattuk el ezt a szép napot. Végül nem is sátorban, hanem faházban tértünk nyugovóra.