Barlang és Denevérmúzeum, csodás kilátások, a pálosok kútja és öreg fák - a DDK egyik legváltozatosabb szakasza Pécstől északra halad el. 

Ahogy az előző posztban említettem, az abaligeti vasútállomáshoz a korai indulásnak köszönhetően elég hamar elértem, 13:08-kor bélyegeztem ott. Így aztán pihentem egy jó negyedórát a magára hagyott (értsd: személyzet nincs, a lezárt vécék helyén 1 db műanyag mobil vécé van, a váróterem zárva, az épület nincs takarítva, a kerti vízcsap le van zárva) vasútállomáson, aztán bevállaltam a következő 5 kilométert is még aznapra. 

A színek túloldalán, kb. a régi, bezárt vécéket is tartalmazó vasúti melléképülettel átellenben van egy ösvény, amin feljutva balra, majd útgy 50 méter után jobbra vitt tovább a jelzés. Ezután egyértelmű emelkedéssel vitt tovább utam - az itt elvégzett, erdőirtás, fapusztítás miatt nagyon ritkásak a jelzések. 

Feljebb érve illusztris vendéggel találkozhattam, egy szarvasbogárral :-)

A továbbiakban már durva emelkedők nélkül, többnyire széles földutakon vezették a kék jelzést. 

Kb. félúton Abaliget felé kiértem az erdőből és nagyon szép, virágos tisztások mentén haladtam tovább. A nap  is kisütött és amikor egy lapos dombra kitértem az egyik vadászleshez, még egy nagyon cuki jelzésre is rátaláltam - ez a denevér tanösvény Abaliget felett. 

Innen már az utolsó ereszkedés következett, közben egyre közelebb kerültek Abaliget háztetői és a templom tornya. 

Leérve egy kis gazdaság lekerített területét kellett megkerülni, a túloldalon birkák legelésztek. 

Így értem be Abaligetre.

Az egész falut már nem jártam be, de a tó partján azért jól esett néhány palacsinta és üdítő. Jókor érkeztem, mert még a barlangba is bejutottam - 9 és 17 óra között óránként indulnak a vezetések. A barlang fő ága 466 méteres, ezt lehet nagyrészt bejárni, visszafelé is ugyanazon az útvonalon haladva. Az útvonal beton járdával, korlátokkal, világítással jól kiépített, de a lépcsők és a szűkös terek miatt mozgássérültek, nehezen járó emberek számára nem bejárható. Meleg ruhát vigyél nyáron is magaddal, mert bent állandó a 12 fokos hőmérséklet, fel kell öltözni rendesen.

A szomszédos épület aljában egy Denevérmúzeumot is berendeztek.

Az egész két helyiségből áll, fél óra alatt rendesen megtekinthető. Az első terem inkább a gyerekeké, itt a denevérek ultrahangos hallásával és a denevérekről alkotott képpel ismerkedhetünk meg, de a denevérodú készítés rejtelmeibe is beavatnak. A második terem kissé tudományosabb, itt a világon élő több, mint 1400 denevérfajjal ismerkedhetünk meg. Így többek között megtudhatjuk, hogy az emlősök között egyedül a denevérek képesek az aktív repülésre. A denevérek rendjének neve chiroptera, amely kézszárnyút jelent. A hazai denevérfajok mindegyike rovarokkal táplálkozik, vérszívással mindössze három denevérfaj foglalkozik Dél-Amerikában. A Denevérmúzeumba a belépőjegy mindössze 1000 Ft 2024-ben, szóval nem vág földhöz a program. Érdemes megnézni a múzeum előtti fém denevérszobrot is, ez az állat mozgását, szárnycsapását mutatja meg, szerintem nagyon ötletes munka. 

A túrát egy következő túranapon folytattam Pécs felé. A barlang felett indult tovább a jelzés, a kék, a sárga és a kék négyzet közös szakaszán. 

Nagyon szép eredei ösvény emelkedik az öreg fák között. 

Az első tábla a Nyáras-völgyi letérőnél jelzi, hogy a barlangtól már jöttem 600 métert. Itt a kék négyzet tér le, a sárga és a kék megy tovább. Kissé feljebb, az orfűi letérő táblánál a sárga jelzéstől is elköszöntem, innen már csak a kék emelkedett tovább. Érdekes, hogy a Bodó-hegy 407 méter magas csúcsa után még további emelkedő jött. 

Ezután az erdőirtás kínált némi kilátást jobbra, a szemközti dombok felé. 

A kék - kék háromszög közös szakaszán, egy kéktúrás táblánál kell balra kitérni, ha meg akarod nézni a kulcsosházat - ott akár a padra le is lehet ülni, bár a ház nyilván zárva lesz. 

Ezután nem sokkal kiértem az erdei utakról, ösvényekről. Az aszfaltút megléte jelezte, hogy az egykori aknákat - itt például a volt Petőcz-aknát - összekötő úthálózatra értem ki.

 Az út mellett itt is nyílt egy-két ponton kilátás a környékre. A kék kör jelzés és a bozótosban egy fa tábla jelezte a letérést az aszfaltútról balra, be a fák közé. Innen jobbra emelkedésnek indult az út. Pár száz méter csak, és jobbra fel is bukkannak a padok, amelyek mellett a Pálos-kút tiszta vizére is rátaláltam. Itt tartottam is egy pihenőt. A túra izgalmasabb része ez után következett!

Ezután a kék és a kék háromszög közös szakaszán emelkedtem tovább. A kezdeti meredekség után finomabb emelkedéssel vitt tovább az út, a piors kerékpár megfakult jelzéseinél már egész kellemes volt a helyzet. Itt jobbra-balra kis földdombok tűntek fel - ezek ősi halomsírok. 

Ott, ahol a kék háromszög letér jobbra, én is letértem. Jó meredeken, köves, sziklás ösvényen ereszkedtem le a kék háromszög, majd lentebb a kék kereszt jelzésen - csak gyakorlott, nem szédülős túrázóknak ajánlott, de amúgy meg nagyon ajánlott az oda-vissza kb. másfél kilométeres kitérő. (Én a hátizsákot még fent el is raktam egy kidőlt fatörzs mögé, annyival is könnyítve a helyzeten.) Leérve a Babás-szerkövek fogadtak, és az onnan nyíló fantasztikus panoráma: jobbra a nagyobb település Kővágószőlős, mellette a kisebb Cserkút, balra tekintve pedig a két részre vágott csillogó vízfelület a Pellérdi-havastavak. 

Ezután visszakapaszkodtam a kékre, és csak pár percet sétáltam a következő kék háromszög jelzésig. Ott a kihelyezett kéktúrás táblán találtam rá a Jakab-hegy feliratú kéktúra bélyegzőre. 

Itt is érdemes kitérni a kék háromszögre: sokkal kisebb lejtéssel és rövidebb úton a Zsongor-kő kiugró sziklájához juthatunk le - érdemes! A panoráma szinte ugyanaz, hisz csak keveset jöttünk arrébb. 

Innen is visszatértem a kékre, és folytattam utam. Alig pár száz méterre újabb látnivaló következett - sőt, rögtön kettő is egymás mellett. 

Az első állomás egy kivülről templomra emlékeztető kilátó - amikor építeni kezdték 1947-ben, tényleg annak is szánták. De a kommunista hatalomátvétel, majd a rendek 1951-es feloszlatása ezt ellehetetlenítette. Évtizedekkel később az építményt kilátónak építették át. Ma deszka pallókon ülhetünk le, az emeletre fellépcsőzve akár meg is szállhatunk a bivakolásra alkalmas helyen. A kilátótoronyba már nem lehet felmászni, a szűkös toronyban az alsó kábé 4 méteren levágták a létrát. 

Innen csak pár lépésre a kora középkorig repülhetünk vissza: a pálosok egykori kolostorának szépen helyreállított romkertjébe. 

Innen pár lépésre a mocsaras, sásos kis tóhoz visz tovább a kék jelzés - egykor ez az agyagos rétegen fekvő kis tó volt a pálosok halastava. Ma szép tűzrakóhely van a partján. 

Innen is tovább indulva egy nagy földsáncnál állított meg egy információs tábla: ez az egykori kelta földvár töltése. 

Kellemes, széles út vitt tovább, enyhe lejtéssel a piros jelzés eléréséig. Ebben a kereszteződésben pár lépést kell csak lemenni Fenyves-forráshoz - sajnos vizét nem leltem. 

Innen egy elég köves-földes, rossz földút vitt át a Blokkház kis kunyhójához - itt csak egy fotózás erejéig álltam meg. 

Ezután már hol szélesebb, hol keskenyebb földutak, ösvények vittek el először a kék kör, majd a kék L jelzésig, a zöld háromszög jelzésnél pedig balra a bozótban feltűnt a Farda-kereszt is. A kék L jelzés túlsó végének érintésekor röviden egy hosszú nyiladékban, egykori távvezeték betontartói mentén ereszkedtem. 

Az aszfaltút elérését az egyre hangosabb autóforgalom, majd egy piros sorompó jelezte. Ez a Pécs és Orfű közötti főút, nagyon forgalmas! Az út túloldalán a Remete-réttel szembeni Tolvaj-réten pihentem meg egyet.

Az itteni megállóból mentem be busszal Pécsre, hogy aztán másnap reggel ettől a ponttól folytathassam az utamat, immár Komló közeléig lépkedve.  

Ezt a szakaszt 2024.05.03-án és 2024.06.21-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!

Van összedőlt kilátó és szép új kilátó is ezen a szakaszon, és a dombok tetejéről csodaszép kilátások nyílnak. A DDK egyik legszebb szakasza ez. 

Egész korán felébredtem, így reggeli után már fél nyolckor elindultam a Nagymáté vadászházból lefelé vezető úton. Egy kis árok feletti betonlap fa korlátjánál láttam meg újra a kék jelzést, azon pedig hamarosan ismét löszös mélyedés földútján bandukoltam. A bakócai letérőnél a Fekete Istvánra emlékeztető tábla mellett egy kék kereszt - vagy inkább kék feszület - jelzésre is rátaláltam. Odébb a földútból egy másik ágazott ki, itt balra, a "fő földúton" kell maradni. 

Az én térképem nem is jelezte azt a kék háromszög jelzést, ami egy kilátóhoz vitt ki. Odaérve döbbentem rá, hogy ez már nem kiátó. Meghalt, kilehelte a lelkét, feldobta a talpát, ez egy ex-kilátó! 

A falu, ahonnan a Zsolnay porcelángyár története ered, látványos löszfalak és szép zöld kilátások - ezt kínálja a Dél-dunántúli Kéktúra 8. szakasza. 

Kihasználva a május elsejei ünnepet, újra nekivágtam a DDK-nak, ezúttal Simonfától Alsókövesdig mentem közel 20 km-t. A reggeli Mecsek IC vitt le Dombóvárra, onnan egy másik vonat át Kaposvárra. Ott szerencsére nyitva találtam a  Burger Kinget, így tartottam egy korai ebédet, és vettem fel némi készpénzt. (Dombóvár felől azért jó az érkezés, mert amikor jó büdös lesz, akkor kell a leszállás előtt összepakolni. Pont ott megy el a vonat, ahol egymás szomszédságát adja a szennyvíztelep és a Kométa húsüzeme. Nyami!) 

Kaposvárról a busz alig több, mint 20 perc alatt átszaladt Simonfára. Onnan a már ismerős útvonalon mentem fel a Meteor Turistaházig - itt van a bélyegző is, az óraszekrényben. 

Emelkedéssel folytatódott az út a falu után is, a kék és a zöld közös szakaszán. 

Kis faluból kardosfai hotel, a Zselici Csillagpark és több kis tó érintésével sétáltam el Simonfára.

Kaposvárról már korán, a 7:30-as busszal eljöttem, így 8 órakor már Zselickisfalud buszmegállójában álltam. A falu főutcája igazán egyedi: egy uniós projekt keretében kerékpárút épült az út mellett, így most a Fő utcának egyik oldalon sincsen járdája. 

A kéken kifelé haladva a református templom az első jelentősebb épület. 

Feljebb egy tájház áll szépen felújítva, majd az utolsó házak egyike egy kulcsosház - az itteni "Régi kincsek, új utak" táblán is van bélyegző, nem csak az ABC-nél. 

A falu végében az aszfaltút egy bevágásban indult határozott emelkedésnek. 

Horgásztótól lovasíjász központon és a szennai skanzen házain át egy apró zselici faluig vitt a Dél-dunántúli Kéktúra 8. szakaszának ezen része.

A 8. szakaszhoz visszautaztam Kaposmérőre a 10:45-ös személyvonattal. (Kaposmérő vasútállomáson még olvasható az egyik ajtó feletti üveg betétben a "Forgalmi távirda hivatal" felirat!) A Gyár utcán át értem el a főutat, és a temető fából faragott kerítése után vissza is értem a kékre. 

Az aszfaltút átvisz a patak felett, pár lépéssel arrébb pedig a horgásztó következett. 

A vizenyős tájon folytatódó úton balra a Kassai-féle lovasíjász központ volt a következő látnivaló. 

Feljebb, egy kis tó felett egy remek kis dombházat is találtam, afféle hobbit lakot. 

Noszlopy Gáspár szülőházától egy szép vadászházon át, patak és olajvezeték felett is elhalad a Dél-dunántúli Kéktúrának ez a szakasza. 

Budapestről egy InterCity-vel mentem le Dombóvárra, onnan egy személyvonattal Kaposvárig, majd egy 20 perces pihenő után jutottam el Újvárfalváig. A délutánba sok túrázást már nem szerveztem be, csak Somogysárdra sétáltam át - ez mindössze 3,7 km. A kaposvári vasútállomást is érdemes megnézni, szépen felújították 2017-ben: 

Újvárfalva határában felújítva, szép állapotban, de bezárva találtam azt a házat, ahol Noszlopy Gáspár született 1820-ban. 

A 7:35-ös busszal mentem át Marcaliból Mesztegnyőre. Mesztegnyő, iskola megállóhelyen kell leszállni, itt van egy kis élelmiszerbolt, mellette egy meglepően színvonalas, Borsodi logós vendéglátóhely (kaja nincs, de kávégép, üdítő, mosdó van). Ha zárva lenne ez a hely, akkor az egykori iskolára emlékeztető táblánál fordulj be a sarkon, a faluház udvarán is van egy bélyegző.

A kék is ezen az utcán indult tovább. Az utca végén jobbra kanyarodtam, és a második, széles utcán hamarosan el is hagytam a házakat. Először aszfaltozott, később betonlapokból kirakott út vitt el a már nem használt MÁV-vonalig. 

Itt kellett betérni egy erdei földútra. Gyóta-Búsvár kisvasúti megállóhellyel én már nem találkoztam, csak később találtam rá a mesztegnyői kisvasút síneire. Utoljára a 2020-as szezonban jártak itt a kis vonatok, 2021-re már nem rendelték meg a szolgáltatást, azóta a gaz lett az úr a sínek felett. 

A már többször látott nagyfeszültségű vezeték után nem sokkal már tényleg elértem a kisvasúti síneket. Többnyire elgazosodott ez az első része, de a tó partján még irtják a gazt, ott jobban lehet haladni. Ezen a környéken is van bőven csalán, de sokkal jobban terjed nála a sárga virágú kanadai aranyvessző. 

A kis vasúti híd után felbukkant a Búsvári-halastó csillogó vize. Itt is a sínek mentén haladt tovább az út, ökörfarkkórók nyiladoztak a talpfák között. 

A tó egészen nagy felületű, jó lenne, ha le lehetne ülni a partján, de csak jó nagy kitérővel lehet elmenni egy madármegfigyelő állomásig, és nem voltam benne biztos, hogy odáig milyen minőségű útvonal vezet, úgyhogy kihagytam. 

A magasra nőtt csalán miatt hosszúnadrágra váltottam, aztán mentem tovább a sínek mentén. A Búsvári-tó vasúti megállóhely után, a csalánoson átgázolva már jobb lett a helyzet, az erdőbe visszatérve sokkal jobban járható lett az útvonal. A sínektől kicsit eltávolodva vitt el a kék ösvénye a Szúnyogvár nevű kisvasúti megállóhelyig, itt jó sok padot helyeztek ki, le lehetett ülni egyet pihenni. 

Ezután hosszú kilométereken át széles, gépjárművek által is taposott földutak vittek tovább. 

A Mély-égeri halastónál nem láttam semmilyen víztükröt, csak a vadvirágok kavalkádját, amik felett fokozatosan veszi át a hatalmat a kanadai aranyvessző. A kisvasút sínjét itt már teljesen elnyelte a növényzet. 

Hosszú, kilométereken át egyenesen haladó földút vitt tovább.

Valamikor tó volt itt is, a Nagy-Csigás-tó, de ma már csak időszakosan telik fel vízzel, inkább csak egy mocsarasabb, mélyebb fekvésű rétnek mondható. 

Mélyéger kivasúti megállóját nyírfából emelték, és eternit hullámpalával koronázták. 

Még tovább haladva egyenesen, elértem a kisvasút fenti végállomását: Felsőkak állomást. 

Itt egy kitérőt is be lehet iktatni, egy tanösvény vezet körbe a mára kihalt puszták düledező házai, temetője, templomának helye körül. Pár lépéssel a kisvasúti végállomás felett még vécé fabódék is vannak. A kéken tovább indulva hamarosan egy jobb kanyarral, egy újabb földúton folytatódott tovább az erdőben. Hosszú, egyenes földút vezetett el a Sár-Réti-halastóhoz. 

A halastó magántulajdon, belépni tilos. 

A tó mentén, de még egy ideig a tó után is maradt még egyenesben az út, majd egy jelzésekkel jól ellátott, háromszöget képező kereszteződésben balra kellett letérni. Úgy egy kilométer után, - az Aranyos-patak kis hídján is átkelve - értem el az innen kiinduló sárga kereszt jelzést, erre betérve is be lehet nézni az egykori házak romjaihoz. Ide még kéktúrás tábla is jutott - alig-alig látni ilyet errefelé. 

Ezután még jó egy kilométeren át kellett egyenesen menni, majd jobbra letérve egy újabb, inkább már füves, a szélein csalános-szedres földút vitt tovább. Egy erdőirtásnál lehet jobbra letérni egy kék kápolna jelzésre, ezen kisétáltam (kb. 300-400 méter lehet) a 2009-ben felújított Fehértó-kápolnához, ahol padok is vannak, és néhány síremlék is maradt még.

Itt pihentem vagy fél órát a kápolna előtti deszka padok egyikén. A kékre visszatérve látható volt, hogy mit művelnek manapság erdőgazdálkodás helyett. Már el is öntötte a megbolytatott talajt az ártéri japán keserűfű. 

Innen újabb, homokos talajú földutak következtek, hol akácosok, hol erdei fenyők között. 

A több ponton is irányt váltó utak utolsó szakasza Újvárfalvára vitt be. A falu utcájára jobbra kellett rátérni, itt a lehetőségeimhez képest elkezdtem sietni, mert 10 percen belül jött egy busz. Újvárfalván is van bélyegző, a falu szélén álló Noszlopy-kúriánál. Ne felejtsd el!

A szállásom Somogysárdon volt, egy remek vadászházban. Amikor kissé megázva, vízhólyagos lábakkal felmásztam az emeletre, egyszer csak szembe nézett velem egy kitömött borz és egy kitömött mormota. Ott egyszerűen elröhögtem magam.  Ide még visszajövök majd!  

Nemesviden érdemes az előző posztban megénekelt boltban még feltöltekezni, mert Kisviden és Nagyszakácsiban nincs nagyon lehetőség vásárolni. 

Nemesvid utolsó házai után, egy Pieta szobornál balra kellett kanyarodni, majd úgy 100 méter után jobbra. (Nem a temető felé, hanem utána, a bozótos fák közé kell menni.) 

Innen az egyenes szakasz még szép volt, gyorsan és könnyen járható. 

Az egyenes útszakasz vége felé azonban egyszer csak letér a jelzés, és egy osztással beljebb, a fák között folytatódik, először még irányban maradva, majd a dzsumbujban egyszer balra térve megy tovább. Nyakig érő csalán, alig kivehető útvonal, mocsaras terület - mindent megkapsz itt, ami pokol egy túrázónak. 

Ez a fa pont oda dőlt ki, ahol balra egy kis fahídon kellett volna átkelni. De a fa ágai elzárták az utat, a fahíd meg elkorhadt, úgyhogy egy kis U-alakú kerülővel lehet itt átjutni.

A mocsárból egyszer csak egy széles, jól járt földútra értem ki. Ezen már szuperül lehetett haladni Kisvidig. Kisvid csak egy pár ház az út két oldalán. Először balra kell elsétálni, mert a 20-as számú ház kerítésén van a kéktúra bélyegző. Visszafele vetettem egy pillantást a sorsára hagyott, a gazban lassan megrogyó harangtoronyra, aztán a kék jelzésre visszatérve az ellenkező irányban hagytam el a falut.

A híd után nem sokkal jobbra tért le a jelzés egy földútra, betértem rá a Gyótai erdőbe.

Széles földúton, de néha nagy tócsákkal vitt tovább az út. Itt többször is volt letérés a "megszokott" útról, figyelni kellett a jelzéseket, de nem tévedtem el egyszer sem. 

Többször is érintettem vadászlest Nagyszakácsi előtt. Hogy ne legyen azért annyira jó, egy mezőgazdasági földnél még van egy adag mocsaras, csalános dzsumbuj. 

Nagyszakácsiban a Google térkép szerint nem volt már bolt, így nem mentem be a "belvárosba", a kéken éppen csak átszeltem a hosszú főutcára kiépült falut. Ezután még egy jó hosszú séta maradt: széles földutakon, jól járható ez a szakasz, kivéve a Felső-hegyi szőlősházaknál, ahol valamiért nem a fentebbi, autókkal is járt úton megy a kék, hanem az alsóbb, teljesen elgazosodott úton. 

A térképen egyenes vonallal jelzett szakaszok már egy szélesebb földutat jelölnek. Ezen akár szuper jól is lehetett volna haladni, ha a vízhólyagok mellett nem keserítik az életemet a szuicid hajlamú muslicák tucatjai is, akiknek fontos célkitűzésük volt, hogy a szememben végezhessék be földi életüket. Bevallom, itt már nem voltam önfeledten vidám, a körülményeket szuboptimálisnak ítéltem meg. 

Látnivalónak csak az omladozó, gaz lepte Tibola kápolna említhető ezen a szakaszon. 

Ezen a rém hosszan egyenesen haladó földúton kellett kilométereken át gyalogolni - ez vitt be egyenesen Mesztegnyőig. Van egy kitérő, ahol egy zöld jelzés Gadány felé visz, ebben a kereszteződésnél tettek ki egy padot és egy útbaigazító iránytáblát. Az információsnak szánt tábla viszont teljesen üres volt. 

Beérve Mesztegnyőre, jobbra, az iskola felé vezetett a széles járda, egy részen gyönyörű vadgesztenyefák alatt. A központot az egykori iskola épülete (ma: Faluház) jelenti a Mindszenty emléktérnél. Bélyegzőt két helyen is találni itt: ha az iskola után meglátod a Borsodi feliratot, az ott lévő, nagyon takaros kis vendéglátóhely pultjánál (tehát bent) is van egy bélyegző. Ha ez éppen zárva lenne, akkor pedig a Faluház udvarába kell a kis utcai oldalon betérni, és ott rögtön jobbra, a tégla oszlopokonál van még egy bélyegző. 

(Én a Nemesvid - Mesztegnyő szakaszt együtt jártam be a Zalakaros - Nemesvid szakasszal, így egy nap alatt kb. 38 kilométert sétáltam le. Érdemesebb kettébontani, a posztoknak megfelelően.)

Bélyegeztem, vettem egy kólát, hogy még valahogy életben maradjak. Pont elértem a korábbi buszomat, amivel bementem Marcaliba. Ott már annyira oda voltam, hogy azt néztem, átérek-e a zöldön a zebránál, és hogy nehogy erre jöjjön egy járókeretes néni, mert röhögve lehagy. Marcaliban a Kék Hold szállodában szálltam meg, a helyi múzeum mellett, és ott tartottam egy pihenőnapot. 

Erről a szakaszról egy képes beszámolót készítettem, mivel gyakorlatilag végig aszfaltúton megy. Fantasztikus vízhólyag beszerzési lehetőség, ne hagyd ki!

Zalakarost a fürdőtől kivezető Termál úton hagyjuk el, Galambokig a kerékpárúton vezették el a túrajelzést is. (Akkor viszont talán jobb lett volna kerékpárút helyett kerékpáros és gyalogos útnak kitáblázni, de ez van.) A piros körjárat jelzés elhagyása után már be is érünk Galambok házai közé. Itt tettem egy kis kitérőt a településen belül, hogy megnézzem a tájházat. De csak azért, hogy neked már ne kelljen. Nem tagadom le a csalódást. 

Az egyik kereszteződésben a Gázpalack Expressz kínál tájékozódási pontot.