A falu, ahonnan a Zsolnay porcelángyár története ered, látványos löszfalak és szép zöld kilátások - ezt kínálja a Dél-dunántúli Kéktúra 8. szakasza.
Kihasználva a május elsejei ünnepet, újra nekivágtam a DDK-nak, ezúttal Simonfától Alsókövesdig mentem közel 20 km-t. A reggeli Mecsek IC vitt le Dombóvárra, onnan egy másik vonat át Kaposvárra. Ott szerencsére nyitva találtam a Burger Kinget, így tartottam egy korai ebédet, és vettem fel némi készpénzt. (Dombóvár felől azért jó az érkezés, mert amikor jó büdös lesz, akkor kell a leszállás előtt összepakolni. Pont ott megy el a vonat, ahol egymás szomszédságát adja a szennyvíztelep és a Kométa húsüzeme. Nyami!)
Kaposvárról a busz alig több, mint 20 perc alatt átszaladt Simonfára. Onnan a már ismerős útvonalon mentem fel a Meteor Turistaházig - itt van a bélyegző is, az óraszekrényben.
Emelkedéssel folytatódott az út a falu után is, a kék és a zöld közös szakaszán.
Szerencsére elég nagy fák között vitt a széles földút. Több helyen is meg tudtam csodálni a magas löszfalba kapaszkodó gyökereket.
A hegytető előtt már vízszintesebbé vált az út. Egy kőkeresztnél kellett jobbra elkanyarodni.
Egy szépen felújított lovarda és major után nem sokkal néhány ló legelészett az úttól jobbra, az egyiket egy fűcsomóval le is tudtam kenyerezni:
Itt elágazáshoz értem, a sárga táblától Gálosfáig hol földút, hol aszfaltozott út vitt, de végig széles, jól járható volt az út. A zöld kereszt balra tért le egy kereszteződésben, itt jobbra vitt tovább az út, lényegében tartva a szintet. Ezután, már legelők, tisztások szakították meg az utat, plusz egy piros-fehér festésű sorompó.
Az út ereszkedésnek indult. Gálosfa előtt, a temetőnél már újra löszfalak közötti mélyedésben szakadtam lefelé. Gálosfára a templomnál értem be. Van itt faluház és egy csinos vendégház is, a buszmegálló után pedig a Coop üzletnél van a bélyegző.
Gálosfa Kaposvártól 14 kilométerre található. Első írásos említése 1425-ből származik, Galusfalvaként. Helyi jelentőségű természetvédelmi területe a Csepegő-forrás és környéke. A 18. század elejétől a Festeticsek tulajdona volt, a barokk kiskastély is az ő nevüket őrzi. Római katolikus teploma 1808-ban épült, előtte Nepomuki Szent János szobra látható. A faluház bejáratánál helyezték el a az első világháború áldozatainak emlékművét. Tágas központi tere egykor vásárok helyszíne volt. A településhez tartozó Kistótvároson és Szentlukapusztán 1798-ban már síküveg gyártással is foglalkoztak, ennek megszűnése után cserépedényeket és cseréppipákat kézsítettek, idővel porcelán manufaktúrát is létrehoztak - ennek Pécsre költöztetésével kezdődött a Zsolnay porcelángyár története. A 19. században még német községnek számított, de a második világháborút követő kitelepítés után szlovákok érkeztek. Ma Gálosfa a Simonfai Körjegyzőséghez tartozik. A Kaposvár-Szigetvár vasútvonal 1900-ban épült, és 1976 utolsó napján zárták be, azóta csak közúton közelíthető meg a falu.
A játszótéren pihentem meg egy kicsit, majd a bélyegzés után indultam is tovább. A régi vasútnak már nem látni a nyomait sem, a patakon átkelésnél viszont nagyon szép szürke gémeket riasztottam fel (fotóm nincs sajnos).
Innen a túra legkeményebb emelkedője következett, direktben fel a Bükk-tetőre. Ott nagy csalódás fogadott: a térképen jelzett kilátót elkerítették, nem látogatható. Szerencsére a földszintről is van azért jó kilátás a környékre
Innen, a Bükk-tetőről nagyjából szintben maradva mentem tovább, és a kék kereszt után nem sokkal el is értem ahhoz a kék kör jelzéshez, ami a Csepegő-kőhöz vitt le. Elég nagy kitérő, oda-vissza 3-4 km. Egy völgy mélyén, patak partján rejtőzik az érdekes természeti képződmény. A környezete igen elhanyagolt: a kidőlt fákkal még meg lehetett birkózni, de a patak felett az összes kis palló szét van korhadva, a padok részben az enyészeté lettek... Egy bíborbogárral azért sikerült összehaverkodni. :-)
Visszakapaszkodtam a domboldalban a kék jelzésre. Ezután egy sok kilométeren át tartó, többnyire széles földutakkal jellemezhető szakasz jött, így itt jól kiléptem.
Csebény faluba nem visz be a jelzés, csak a felette található, Szabás nevű területet jelölték meg egy fa táblával. Itt van egy nagyobb fedett pihenőhely is, igény szerint le lehet ülni pihenni egyet. Kicsit tovább egy szépen helyrehozott ház előtt vitt el az út, a kapu felirata szerint: "Ez a kapu nem akar kizárni." Pár lépéssel odébb egy régi temető néhány megmaradt síremléke fogadott, itt fut össze több turistajelzés is.
A kéken maradva tisztáson át, majd ismét erdőben vitt tovább az utam, míg el nem értem Felsőkövesd első házait. Nagyon szép löszfalas mélyedés is volt benne, ez itt is nagyon tetszett. Felsőkövesden fantasztikus padokat és egy szép régi téglás házat is láttam, a kéktúrás táblánál pedig leheveredtem a fűbe egy kicsit megpihenni és persze bélyegezni is.
Felsőkövesd közigazgatásilag Tormáshoz tartozik. A falu területe már a késő broznkorban is lakott volt. Első említésekor még a somogyvári apátság birtoka volt. A török hódoltság alatt ez a falu is elnéptelenedett, majd a 18. század elejétől a környékbeli falvakból népesedett be újra. Katolikus templomát Szent Vendel apát tiszteletére emelték.
A vörös téglás ház oldalában ivókutat találtam, itt jó volt újra megtölteni a palackokat vízzel. A házzal átellenben, a kéktúrás táblán van a bélyegző. És ha elidőzünk egy kicsit, egy félénk cica is előkerülhet akár.
A falu után a keskeny aszfaltúton ereszkedtem le, így értem le Alsókövesdre, ami lényegében már csak egyetlen házat és egy buszmegállót jelent az út mentén.
Alsókövesd után a kék ismét betért az erdőbe. Amikor egy fa korlátos hídnál kiértem egy másik, a hegynek felfelé induló aszfaltútra, akkor kitértem arra, és feltekeregtem még arra a dombra is, ugyanis ott volt a szállásom, a kiváló minőségű Nagymátéi Vadászházban. Jó 23-25 kilométer után tértem nyugovóra - nem kellett sokáig forgolódni, hamar el is aludtam...
Ezt a szakaszt 2024.05.01-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!
