Bázakerettyén 9-kor jöttem el a szállásról. A szállásadóm felvitt a Dr. Papp Simon emlékét őrző parkhoz - itt kövek során lehet a település múltjával, a hazai olajipar egy fontos fejezetével megismerkedni.
A Bázakerettye térségében 1937-ben megtalált szénhidrogén kincs gyökeres változásokat eredményezett a település életében, évtizedekre biztosítva a fejlődését, és az itt élők megélhetését. Az 1920-as években kezdődött meg a kitermelés, amikor a Hungarian Oil Syndicate Ltd. kutatófúrást telepített Budafapuszta mellett - ez volt a B-0 kút. Ennek még nem volt érdemi eredménye, a brit cég ki is vonult, az olajkutatás monopóliumát átadta az amerikai EUROGASCO-nak. Ennek a vállalatnak volt a főgeológusa Dr. Papp Simon (1886-1970), aki vezetésével 1936-ban elvégezték a B-1 jelű fúrást, de még ez sem hozott sikert. 1937-ben a B-2 jelű kút hozta meg a sikert: naponta 10 000 köbméter gázt és 62-65,6 köbméter olajat adott. Ez volt az a pont, ahonnan a hazai olajkitermelés története elkezdődött, itt, Zalában. Ennek eredményeképpen 1938-ban megalakult a Magyar Amerikai Olajipari Részvénytársaság, a MAORT. Bázát és Kerettyét 1937-ben egyesítve született meg Bázakerettye.
Papp Simonnal csúnyán elbántak a háború után. 1947-ben nyugdíjba vonult, ennek ellenére a kommunista hatalom koncepciós pert indított ellene, A demokratikus államrend elleni bűncselekmény vádjával először halálra ítélték, majd később ezt életfogytiglanra változtatták. A MAORT e peres eljárás kapcsán került állami kézbe.
A cég első üzemi központja Bázakerettyén épült fel. Az 1940-es években 51 db, 1950-ben 116 db kitermelő kút működött. Elkészült a gazolin telep, kiépült a kiszolgáló infrastruktúra. Az 1940. évi kitermelés már teljesen fedezni tudta az akkori hazai kőolaj igényeket. 1941-ben adták át a Bázakerettye és Budapest közötti olajvezetéket, 216 km hosszúságban. A háború után már csak rövid időre lehetett ismét amerikai tulajdon, 1949-ben államosították, majd 1952-ben a Magyar-Szovjet Olaj Rt.-hez (MASZOLAJ) csatolták. 1957-ben létrejött a Kőolajipari Tröszt, majd 1960-ban az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt (OKGT), amelynek 1991-ben létrejött jogutódja a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság, a MOL Rt.
Az olajipar hatalmas fejlődést hozott Bázakerettyének. A korábban a sárba ragadó falu már 1838-ban makadámutat kapott, és 15 összkomfortos lakás épült a mérnökök, tisztviselők részére. 1940-ben művelődési ház, fürdőmedence és egysávos tekepálya is épült, de sportegyesület is alakult. Itt még 1942-43-ban is javában folyt az építkezés, kellett a szálláshely, az otthon a munkások növekvő tömegeinek. Orvosi rendelő, iskola, sportpálya, üzletház, vágóhíd, étterem, strandfürdő és kenyérsütöde is épült. Aztán a második világháború végén kiemelt célponttá váltak: amerikai bombázók mintegy 700 bombát dobtak az üzemre. A háború után munkásotthon épült moziteremmel, tovább épültek a szociális intézmények. Az olajipar hanyatlásával azonban a település gazdasága is lehanyatlott, bár a strandfürdőt például még a 90-es, 2000-es években is tovább fejlesztették.
Itt van bolt is, büfé is, kocsma is, nyáron strand is, fel lehet töltekezni a továbbindulás előtt. (A bélyegző a B-24 Sörözőnél található.)
Innen a főutcán vezet ki a kék jelzés, a kisvasút (www.zalaerdo.hu, erdeivasut@zalaerdo.hu, +36 (92) 579-033) kíséretében. Fura, hogy itt is az aszfaltúton kell menni a kisvasút végállomásáig, miközben ott van mellette az erdő. Miért nem egy erdei ösvényen visz a kék? Feljebb, a Nepomuki Szt. János fa szobornál egy bő vizű forrásra, a Kozár-forrásra is rátaláltam, de a pihenőhely tetője alá lódarazsak fészkelték be magukat, úgyhogy onnan gyorsan elpucoltam.
Feljebb először sással benőtten, utána már nyílt víztükrével mutatta meg magát a Kistolmácsi-víztározó. Először a horgászoké a terep, de feljebb van egy szabadstrand szakasz, még feljebb egy zuhanyzóval, wc-vel kiépített kemping is. Még kerékpáros állomás is épült, júl ki van építve ez a partszakasz. A kisvasút végállomása után egymás után több vendéglátóhely, szálláshely sorakozik. (kistolmacs-szallas.hu, kistolmacs-fortuna.hu) Ezek között találtam rá a bélyegzőre is, az egyik vendéglátóhely bejáratánál.
Kistolmács neve 1235-től ismert Tolmach néven. Az 1700-as évektől egyre gyarapodott lakosainak száma. Neve 1903-ban lett Kistolmács. Az 1940-es években a környéken indult meg a zalai olajmezők feltárása. A falu lakosainak többsége jól jövedelmező munkát kapott a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) bázakerettyei üzemében. Az 1980-as évek közepén egy geológiai robbantás nyomán nagy hozamú forrásvíz tört a felszínre. A Zalaerdő Zrt., a letenyei Nagyközségi Tanács és gazdasági szervezetek összefogásával a község határában megépült a víztározó, amely Kistolmácsi-tó néven vált közismertté.
A falu túlsó végénél, még a házak között, egy kereszt előtt kellett balra letérni, innen egy lebetonozott út vitt fel a dombra. Erről egy villanyoszlopnál balra le kell térni, figyelni kell a jelzéseket! További emelkedéssel felértem egy hétvégi ház sor végéhez, az innen kiinduló zöld háromszög jelzés visz ki a Tolmácsi-kilátóhoz. Én ezt kihagytam, Szent Donát festett kőszobra után a kéken is volt kilátópont.
Innen lassú ereszkedéssel folytatódott az út, amíg földutak kereszteződésében jobbra nem kellett térni. Ezután kőszórt, árokban haladó földúton ereszkedtem tovább.
Hamarosan be is érkeztem Borsfára. Először egy sárgára festett kis kápolnát lehetett itt megnézni, majd a főútra leérve jobbra élelmiszerbolt is van.
A buszmegállótól hosszú szakaszon a főút mentén vitt tovább a kék, de a Temető út sarkán erről jobbra le kell térni. (Az általános iskolánál már túlmentél a kéken.) Az út újra emelkedésnek indult, az aszfaltot hamarosan földút váltotta, a földek felé széles kilátást kínálva.
Ezután az erdőbe beérve végre fiatal, de igazi erdőben vitt tovább az utam, ennek nagyon örültem. Az emelkedés után a túloldalra "átesve" enyhe lejtéssel vitt tovább a jól kijelzett útszakasz.
Az erdőből kiérve azonnal be is estem Valkonya első házai közé - balra pillantva a nagyobb ház a turistaház, ennek a tornácára, hátsó teraszára tették el a bélyegzőt. Ez volt egyben a szálláshelyem is: egyszerű, egy 4 ágyas és két 10 ágyas szobával rendelkező, konyhával és zuhanyzós fürdőszobával felszerelt hely. Vigyázz, itt nincs térerő! (A szálláshelyen wifi van.) Meglepetésemre este 8 körül működő pékségre leltem a faluban, a Fő út 35. alatt, (telefon: +36 (20) 2061-359) így este friss, forró kiflivel tömhettem meg a hasam.
Valkonyán a hajdani iskola épületében turistaszálló működik, mely Rockenbauer Pál nevét viseli. Nem véletlenül! Itt, a szálló előtt kanyarog a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra, ugyanis erre vitt a neves televíziósnak és kis csapatának a "Még egymillió lépés..." című filmsorozat forgatása közben. Valkonya kapcsán még él, létezik, nem tűnt el és üdülőfaluvá vált a helyiek áldozatos munkája által, melyhez kétség kívül hozzájárult a film mozgósító ereje is! (...) 1986-ban aztán ismét korszakos mű született a "Másfélmillió lépés Magyarországon" című filmsorozat folytatásaként, mely a "Még egymillió lépés..." címet viselte. Ez a vállalkozás célját tekintve más volt, mint a "Másfélmillió lépés Magyarországon", ugyanis Rockenbauer Pál és csapata itt már azt a célt tűzte ki magának, hogy egy új hosszú távú túraútvonalat hoz létre Velem és Szekszárd között. E film sikerét azonban már nem élhette meg, mivel 1987. november 26-án Katalinpuszta mellett egy magányos túráján öngyilkosságot követett el. (...) (Részletek a helyi információs tábláról)
Ezt a szakaszt 2022.09.14.-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt módosításokról értesíts a poszt alatt hozzászólásban! Köszönöm!
