Hosszú, és két szakaszon elég problémás, de azért így is szép túranap volt majdnem Pécstől majdnem Komlóig a Dél-dunántúli Kéktúrán.
Pécsen nagyon szuper szállásom volt, az autóbuszpályaudvar és az Árkád közelében, a Butique Hotel Sopianae-ban. Reggeli után rögtön el is indultam, így pont elértem a 7:30-as buszt Pécs-Remerét felé. A buszról leszállás után már ismerősen indultam el a réten át a nagy esőház irányába, hisz előző nap itt végeztem. Közben azt dúdolgattam magamban, hogy Remeterét, csak így hívtak, Remeterét...
A játszótér oldalában, az érkezési irányhoz képest balra indult a kék jelzés, egy nagyon szépen tekergő ösvényen, szép nagy fák között - ilyenen a legjobb túrázni. Hamar elértem a Misina felé emelkedő aszfaltutat, annak a keresztezése után a két út között vezetett tovább az ösvény, idővel a zöld kereszt jelzés, majd a sárga kereszt jelzés is becsatlakozott, majd egy jobbra letérés után pár lépéssel jobb felől megpillantottam a Füleki Mihály emlékére épített kis emlékművet. (Felirata: "Füleki Mihály sporttársunk emlékére a Pécsi Spartacus Sportkör természetjáró szakosztálya 1984." Ezen a helyen lett rosszul és halt meg a nevezett személy, ezért áll itt ez a kis emlék.)
A völgy mélyén található a Büdös-kút, szerencsére ennek volt vize is. Mégpedig remek, finom vize, a nevével ellentétben. Mellette egy kőből emelt kis hídon lehet átkelni (mindjárt megérkezik rajta Gandalf is, hogy Frodóval és Bilbóval találkozzon), a túloldalon balra egy kis fedeles ülőhelyet építettek, jobbra fent pedig ott van a turistaház ennen maga, tornácán a kéktúra bélyegzővel - ne hagyd ki!
A ház mögött, a vécék mellett emelkedett fel ismét az ösvény. Az emelkedő tetejére felérve egy keresztet találtam. És kismillió szúnyogot is, úgyhogy egy-két fotó után mentem is gyorsan tovább. A túra első tíz kilométerén egy helyen találtam egy olyan kis zugot, ahol ha megálltam, akkor nem jött oda azonnal egy szakajtó szúnyog és másfél tucat szuicid muslica - abból a fajtából, amelynek életcélja, hogy a szememben fejezhesse be földi pályafutását.
Az eredeti keresztet Unferdorben József favágó emlékére állították 1928-ban, miután e helyt szenvedett halálos balesetet. 2002-ben került sor egy újabb kereszt felállítására, amit a most látható példány váltott 2021-ben.
A sárga jelzés csak egy rövid időre jött a kékkel, a hegyről lefelé ereszkedve már csak a kék jelzés volt a fákon. Hamarosan egy nagyobb erdőirtáshoz értem el.
A lejtések és emelkedések, néhány kitérés és út váltás után érkeztem meg a zöld jelzéshez és egy vadászleshez - az itteni tábla szerint ez a Darázs-kúti letérő, 454 méteres magasságban a tengerszint felett. (A zöld, majd zöld kör jelzésen lehet lemenni a vízforráshoz, én ezt kihagytam.) Kissé arrébb egy jókora mélyedés adott példát arra, hogy ezen a nagyobb környéken nagyon sok víznyelő található. A következő állomás a Nagy-mély-völgyi Letérő volt, itt a piros jelzés keresztezte utamat. Ezután a kék hamar leért egy aszfaltútra, itt egy Csemetekert feliratú kéktúrás táblát helyeztek ki. Az aszfaltútra rátérve rövidesen meglett a Kereszt-kunyhó nevű, szépen kipucolt ház is.
Itt még tovább kell menni az úton, odáig, ahol balra egy kőkereszt bukkan fel, mögötte egy ismertető táblával és egy esőbeállóval.
Ezzel átellenben tér le a kéktúrás táblánál és egy piros sorompónál a kék jelzés az aszfaltútról. A piros négyzet elérésénél áll a Rábay-fa, itt is van kéktúrás tábla, ott kell balra fordulni.
Innen szűkebb földút vitt tovább, amin jól lehetett haladni - a haladást az is elősegítette, hogy a megállásért azonnal járt két szúnyogcsípés a lábra és egy muslica a szembe. Ez a helyzet délutánra oldódott meg, amikor feltámadt a szél, és elfújta a kis dögöket.
Innen már nagyon hamar át lehetett érni a Fehér-kúti kulcsosházhoz - ne felejtsünk el itt is bélyegezni. Én az ablakban még kis bélyegzett matricát is láttam kitéve, azt is beragasztottam egyet a bélyegzőfüzetembe. Az épület mellett egy kis emlékkő felirata szerint 2010-ben volt 50 éves Baranya megyében a tájfutás.
A folytatásban a kék jelzés majdnem kivitt az aszfaltútra, de úgy 30 méterrel előtte egyszercsak elkanyarodott jobbra, és így, az aszfaltút mentén, de attól kissé beljebb vitt tovább, két helyen is elektromos vezetékek nyiladékát érintve.
Enyhe lejtésekkel és néha kisebb emelkedésekkel ereszkedtem tovább, míg az aszfaltút (jobbra pár lépésre egy erdészház), majd a kék kör jelzés keresztezése után el nem értem a következő történelmi fához - közben egy szép kis gomba lefotózására is időt szakítottam.
A fát úgy hívják, hogy Tripammer-fa, és a környezete pihenőhellyé van kiépítve, több helyen is vannak padok, információs táblák. Így derült ki számomra is, hogy Tripammer Károly (1872 - 1926) erdőmester emlékét őrzi a fa.
Tripammer Károly erdőmesterként újjászervezte a fakitermelést, megszervezte az erdőn átmenő műutat és a környék turistaút hálózatát. 1923-ban fogtak hozzá az erdei kövesút kiépítésének a Mecsek kapujától a Manduláson keresztül a Lapisig, majd a Keresztkunyhó és a kozári erdészház érintésével a mánfai országútig. Az útépítés idején, 1926-ban érte a halál. Emlékét egy kocsányos tölgy őrzi: az első emlékfa a hetvenes évek elején egy viharban kettétört és elpusztult, ma egy szomszédos, másik kocsányos tölgy tölti be ezt a szerepet. 1986. október 4-én Rockenbauer Pál és csapata is meglátogatta a fát, az felbukkan a híres filmsorozatban is.
Itt tartottam egy pihenőt, kicsit ettem-ittam, aztán elindultam tovább egy rossz ösvényen, úgyhogy jöhettem vissza, de aztán csak meglett az a kék jelzés... Keskeny ösvényként indult a további út, viszonylag szintben is maradva, úgyhogy itt kicsit jobban kiéptem. Nagyon szép szakasz volt ez, a keskeny ösvény hol fiatalabb, hol öregebb fák között kanyargott.
A végén lefelé ereszkedett az út, és itt már jól lehetett hallanni az autóforgalom zaját is. A forgalmas aszfaltút túloldalán vitt tovább a jelzés - ez Árpádtető, itt található az erdészet helyi központja egy nagyon szép épületben, és itt van a Mecsextrém Erdei Kalandpark is, számos játékkal, mászókával, miegyébbel. (honlap: http://www.mecsextrem.hu/) A körbekerített területet körbejárva, a főúthoz képest átellenben van egy étterem is Tepsifüles néven, itt érdemes feltöltekezni enni- és innivalóval. Még egy cuki fekete-fehér kis macsekra is rátaláltam itt, és a mobilomat is tudtam kicsit még tölteni. Idáig egyébként még helyi buszjárat is van Pécsről.
Az étterem után visszatértem a kékre - itt van egy kis emléktábla is, a szövege szerint "E helyen lépte át a Nemzeti Hadsereg a három évig fennálló demarkációs vonalat és ezáltal Pécs és Baranya megszállt része visszakerült az anyaországhoz 1921. augusztus 22-én." A táblához képest jobbra folytatódott a kék jelzés, először aszfaltúton, majd kőszórt úton emelkedve. Erre találtam rá a mókus tanösvényhez is, de kicsit beljebb erdei bobpálya is van még. Meg arrébb egy rádiótorony is áll a fák között.
A széles úton jól tudtam haladni, közben egy szarvasbogarat is megpillantottam - a túrán több bomladozó, halott példány maradványaira is láleltem, úgyhogy ezen a területen láthatóan elég nagy számban fordulnak elő.
A jelzéseket érdemes figyelni, mert az útról kb. fél kilométer után jobbra, majd úgy 200 méter múlva balra le kell térni. Egy nagy sorompó jelezte, amikor kiértem egy aszfaltútra. Itt jobbra még buszmegálló is van, az Árpádtetőhöz feljövő pécsi helyi járat mindkét irányban megáll itt. De nem mentem el a buszmegálló felé, az én utam a kéken a másik aszfaltúton emelkedett tovább a kék és a zöld jelzés közös szakaszán. Hosszú gyaloglás következett az aszfaltúton, közben ki-ki pillantva a jelzések meglétére. Egy nagyobb földút vált le balra, a zöld erre tért ki, a kék még itt is maradt az aszfaltúton.
Egy nagy rakás kőzúzalék, és jobbra egy kéktúrás tábla hívta fel a figyelmemet, amikor erről az útról végül jobbra le kellett térni, ismét betérve a fák közé egy földúton. Itt az ösvény mellett nagyon szép gombákat találtam az avarban.
A szakasz végét egy fából ácsolt pihenő jelezte, itt megjelent egy kék kör jelzés is, pár száz méter kitérővel a Kincskereső-forrást lehet itt felkeresni - én ezt kihagytam, csak a pihenőhelyen lógattam kicsit a lábam. Fontos, hogy rendszeresen tartsunk ilyen pihenőket, elég 10-15 perc, de akkor cipőt le, lábat, zoknit, cipőt szárazon tartandó. Így lehet elkerülni, hogy vízhólyagok jelenjenek meg a talpunkon.
Ezután nagy vezetéktartó oszlopok nyiladékát kereszteztem, a túldalon balra kanyarodva a nyiladék oldalában, hogy aztán hamarosan ismét a fák között vezessen tovább utam.
A következő szakaszon egy hegyre fel, majd egy U alakú kerülő után ismét ereszkedve - sőt, elég határozottan ereszkedve - vitt le a kék a Hársas-forráshoz. A pataknak volt némi kis csörgedező vize, de a forrás foglalatából egy csepp víz sem folyt - úgy tűnt, hogy időközben irányt váltott a patak folyása. Fentebb itt is van egy sokszögletű pihenőhely, le lehet ülni. Azaz hogy le lehetett volna, de ha megálltam, azonnal megjelentek a szúnyogok és a muslicák.
Ezután jött a túranap két rossz részéből az első. A kék jelzés folytatását még megtaláltam, de utána a patak közelségének és a fák részleges hiányának köszönhetően itt egy fél kilométeren át hatalmas bozóton, rengeteg csalán és szúrós szeder inda között kellett átjutni. Ha erre jársz, hozz magaddal egy metszőollót, nagyon megéri - és mellesleg az utánad következő túrázóknak is segítesz vele.
Ezután egy szűk ösvényen emelkedett fel az út, az igen fiatal hajtások között itt is elkélt volna egy metszőolló. A domb oldalába felérve az emelkedés lejtésbe vágott át, míg egyszer csak szinte kiestem a fák közül. Előttem egy hatalmas erdőpusztítás képe fogadott, a háttérben a külszíni fejtés látványával. Pusztítás elől, pusztítás a távolban. Az erdőt úgy írtották le, hogy még az a két-három fa is elpusztult, amit állva hagytak. Jelzés sehol. Igen erőteljesen szidalmaztam az erdő kiirtásának itteni elkövetőit, miközben azt kerestem, hogy hol tudnék egyáltalán lemenni. Ennek az lett a vége, hogy a fiatal sarjak és a kivágott vagy egyszerűen tolólappal ledöntött fák elszáradt maradványai között ereszkedtem le a domboldalon. Leérve megpillantottam azt a kis tavacskát, ami a térképen is szerepelt, így itt már tudtam, hogy attól jobbra rátalálok a kék jelzésre is újra. Végül így is lett.
A tó partjára leérve már ismét sima ügy volt a továbbjutás. Hamarosan kiértem egy újabb aszfaltútra, ez a Petőfi-aknát kötötte össze valamikor a Bétaaknával, a bányászat megszüntéig, és közvetlenül a külszíni fejtés oldalában haladt el. Az út mentén több helyen is nagy beton tömbökre lettem figyelmes - vajon mi célból kerülhettek ezek oda?
Úgy elnézelődtem ezek között, hogy egy kicsit túl is mentem azon a ponton, ahol a kék jobbra letért az aszfaltútról, pedig elég jól ki van jelezve, több fán is ott van a jelzés.
Innen szép, jól járható ösvény következett, amely észak felől egy nagy ívben kerüli körbe a Köves-tető 464 méteres csúcsát. Azt is hamar megértettem, hogy miért így hívják a hegyet: egy szakaszon hatalmas kőszikla tömbök mentén, azok alatt vezetett el utam.
A kék háromszög jelzés elérésénél egy felmagasodó piros-fehér festésű, ottjártamkor már elég rozsdás adótorony látványa fogadott. Innen már csak pár lépés volt a Kövestető Vendégház, amiben színvonalas szálloda és étterem működik. Csak kívülről néztem meg, mert éppen egy esküvői társaság készülődött a nagy eseményre, volt sürgés-forgás, fotózás bőven. A szálloda előtti nagy placc túlsó végében már az aszfaltútra lehet kiérni, innen busszal visszajuthatunk Pécsre vagy bemehetünk Komlóra. Még az aszfaltút előtt oson be a kék jelzés balra, ismét a fák közé érve. Az autóút alatt maradva, egy kanyarulatban rátaláltam a Vasas-forrásra, ennek még volt némi vize, így nagyon boldogan töltöttem meg hideg vizével a kulacsomat. Nagyon jó ízű, valóban "vasas" a vize, élmény volt rátalálni.
A forrás után nem sokkal kiértem egy újabb kis aszfaltútra, ez kb. 150 méter után kötött bele a forgalmasabb autóútba. Ez vitt be Zobákpusztára. A buszmegálló után néhány házzal van egy kis büfé is, ezzel szemben kell besétálni egy füves földúton, a benti végében, a fehér házfalon van a kéktúra bélyegző, itt bélyegeztem aznap utoljára.
A kb. 25 kilométeres túra után busszal mentem be Komlóra. Az itteni, 47. számú vasútvonalat Lázár János bezáratta 2023-ban, így vonatpótló busszal tudtam tovább utazni Dombóvár felé, onnan pedig a Mecsek IC röpített fel valami használtan vásárolt, légkondimentes vasúti kocsijával Budapestre. Hosszú, több helyen problémás, de összességében szinte végig szép erdőkben haladó túrán voltam túl, két nap alatt telebélyegezve a bélyegzőfüzetben az RP-DDK 9. szakaszát. Már nem maradt olyan sok hátra Szekszárdig!
