Horgásztótól lovasíjász központon és a szennai skanzen házain át egy apró zselici faluig vitt a Dél-dunántúli Kéktúra 8. szakaszának ezen része.

A 8. szakaszhoz visszautaztam Kaposmérőre a 10:45-ös személyvonattal. (Kaposmérő vasútállomáson még olvasható az egyik ajtó feletti üveg betétben a "Forgalmi távirda hivatal" felirat!) A Gyár utcán át értem el a főutat, és a temető fából faragott kerítése után vissza is értem a kékre. 

Az aszfaltút átvisz a patak felett, pár lépéssel arrébb pedig a horgásztó következett. 

A vizenyős tájon folytatódó úton balra a Kassai-féle lovasíjász központ volt a következő látnivaló. 

Feljebb, egy kis tó felett egy remek kis dombházat is találtam, afféle hobbit lakot. 

Noszlopy Gáspár szülőházától egy szép vadászházon át, patak és olajvezeték felett is elhalad a Dél-dunántúli Kéktúrának ez a szakasza. 

Budapestről egy InterCity-vel mentem le Dombóvárra, onnan egy személyvonattal Kaposvárig, majd egy 20 perces pihenő után jutottam el Újvárfalváig. A délutánba sok túrázást már nem szerveztem be, csak Somogysárdra sétáltam át - ez mindössze 3,7 km. A kaposvári vasútállomást is érdemes megnézni, szépen felújították 2017-ben: 

Újvárfalva határában felújítva, szép állapotban, de bezárva találtam azt a házat, ahol Noszlopy Gáspár született 1820-ban. 

A 7:35-ös busszal mentem át Marcaliból Mesztegnyőre. Mesztegnyő, iskola megállóhelyen kell leszállni, itt van egy kis élelmiszerbolt, mellette egy meglepően színvonalas, Borsodi logós vendéglátóhely (kaja nincs, de kávégép, üdítő, mosdó van). Ha zárva lenne ez a hely, akkor az egykori iskolára emlékeztető táblánál fordulj be a sarkon, a faluház udvarán is van egy bélyegző.

A kék is ezen az utcán indult tovább. Az utca végén jobbra kanyarodtam, és a második, széles utcán hamarosan el is hagytam a házakat. Először aszfaltozott, később betonlapokból kirakott út vitt el a már nem használt MÁV-vonalig. 

Itt kellett betérni egy erdei földútra. Gyóta-Búsvár kisvasúti megállóhellyel én már nem találkoztam, csak később találtam rá a mesztegnyői kisvasút síneire. Utoljára a 2020-as szezonban jártak itt a kis vonatok, 2021-re már nem rendelték meg a szolgáltatást, azóta a gaz lett az úr a sínek felett. 

A már többször látott nagyfeszültségű vezeték után nem sokkal már tényleg elértem a kisvasúti síneket. Többnyire elgazosodott ez az első része, de a tó partján még irtják a gazt, ott jobban lehet haladni. Ezen a környéken is van bőven csalán, de sokkal jobban terjed nála a sárga virágú kanadai aranyvessző. 

A kis vasúti híd után felbukkant a Búsvári-halastó csillogó vize. Itt is a sínek mentén haladt tovább az út, ökörfarkkórók nyiladoztak a talpfák között. 

A tó egészen nagy felületű, jó lenne, ha le lehetne ülni a partján, de csak jó nagy kitérővel lehet elmenni egy madármegfigyelő állomásig, és nem voltam benne biztos, hogy odáig milyen minőségű útvonal vezet, úgyhogy kihagytam. 

A magasra nőtt csalán miatt hosszúnadrágra váltottam, aztán mentem tovább a sínek mentén. A Búsvári-tó vasúti megállóhely után, a csalánoson átgázolva már jobb lett a helyzet, az erdőbe visszatérve sokkal jobban járható lett az útvonal. A sínektől kicsit eltávolodva vitt el a kék ösvénye a Szúnyogvár nevű kisvasúti megállóhelyig, itt jó sok padot helyeztek ki, le lehetett ülni egyet pihenni. 

Ezután hosszú kilométereken át széles, gépjárművek által is taposott földutak vittek tovább. 

A Mély-égeri halastónál nem láttam semmilyen víztükröt, csak a vadvirágok kavalkádját, amik felett fokozatosan veszi át a hatalmat a kanadai aranyvessző. A kisvasút sínjét itt már teljesen elnyelte a növényzet. 

Hosszú, kilométereken át egyenesen haladó földút vitt tovább.

Valamikor tó volt itt is, a Nagy-Csigás-tó, de ma már csak időszakosan telik fel vízzel, inkább csak egy mocsarasabb, mélyebb fekvésű rétnek mondható. 

Mélyéger kivasúti megállóját nyírfából emelték, és eternit hullámpalával koronázták. 

Még tovább haladva egyenesen, elértem a kisvasút fenti végállomását: Felsőkak állomást. 

Itt egy kitérőt is be lehet iktatni, egy tanösvény vezet körbe a mára kihalt puszták düledező házai, temetője, templomának helye körül. Pár lépéssel a kisvasúti végállomás felett még vécé fabódék is vannak. A kéken tovább indulva hamarosan egy jobb kanyarral, egy újabb földúton folytatódott tovább az erdőben. Hosszú, egyenes földút vezetett el a Sár-Réti-halastóhoz. 

A halastó magántulajdon, belépni tilos. 

A tó mentén, de még egy ideig a tó után is maradt még egyenesben az út, majd egy jelzésekkel jól ellátott, háromszöget képező kereszteződésben balra kellett letérni. Úgy egy kilométer után, - az Aranyos-patak kis hídján is átkelve - értem el az innen kiinduló sárga kereszt jelzést, erre betérve is be lehet nézni az egykori házak romjaihoz. Ide még kéktúrás tábla is jutott - alig-alig látni ilyet errefelé. 

Ezután még jó egy kilométeren át kellett egyenesen menni, majd jobbra letérve egy újabb, inkább már füves, a szélein csalános-szedres földút vitt tovább. Egy erdőirtásnál lehet jobbra letérni egy kék kápolna jelzésre, ezen kisétáltam (kb. 300-400 méter lehet) a 2009-ben felújított Fehértó-kápolnához, ahol padok is vannak, és néhány síremlék is maradt még.

Itt pihentem vagy fél órát a kápolna előtti deszka padok egyikén. A kékre visszatérve látható volt, hogy mit művelnek manapság erdőgazdálkodás helyett. Már el is öntötte a megbolytatott talajt az ártéri japán keserűfű. 

Innen újabb, homokos talajú földutak következtek, hol akácosok, hol erdei fenyők között. 

A több ponton is irányt váltó utak utolsó szakasza Újvárfalvára vitt be. A falu utcájára jobbra kellett rátérni, itt a lehetőségeimhez képest elkezdtem sietni, mert 10 percen belül jött egy busz. Újvárfalván is van bélyegző, a falu szélén álló Noszlopy-kúriánál. Ne felejtsd el!

A szállásom Somogysárdon volt, egy remek vadászházban. Amikor kissé megázva, vízhólyagos lábakkal felmásztam az emeletre, egyszer csak szembe nézett velem egy kitömött borz és egy kitömött mormota. Ott egyszerűen elröhögtem magam.  Ide még visszajövök majd!  

Nemesviden érdemes az előző posztban megénekelt boltban még feltöltekezni, mert Kisviden és Nagyszakácsiban nincs nagyon lehetőség vásárolni. 

Nemesvid utolsó házai után, egy Pieta szobornál balra kellett kanyarodni, majd úgy 100 méter után jobbra. (Nem a temető felé, hanem utána, a bozótos fák közé kell menni.) 

Innen az egyenes szakasz még szép volt, gyorsan és könnyen járható. 

Az egyenes útszakasz vége felé azonban egyszer csak letér a jelzés, és egy osztással beljebb, a fák között folytatódik, először még irányban maradva, majd a dzsumbujban egyszer balra térve megy tovább. Nyakig érő csalán, alig kivehető útvonal, mocsaras terület - mindent megkapsz itt, ami pokol egy túrázónak. 

Ez a fa pont oda dőlt ki, ahol balra egy kis fahídon kellett volna átkelni. De a fa ágai elzárták az utat, a fahíd meg elkorhadt, úgyhogy egy kis U-alakú kerülővel lehet itt átjutni.

A mocsárból egyszer csak egy széles, jól járt földútra értem ki. Ezen már szuperül lehetett haladni Kisvidig. Kisvid csak egy pár ház az út két oldalán. Először balra kell elsétálni, mert a 20-as számú ház kerítésén van a kéktúra bélyegző. Visszafele vetettem egy pillantást a sorsára hagyott, a gazban lassan megrogyó harangtoronyra, aztán a kék jelzésre visszatérve az ellenkező irányban hagytam el a falut.

A híd után nem sokkal jobbra tért le a jelzés egy földútra, betértem rá a Gyótai erdőbe.

Széles földúton, de néha nagy tócsákkal vitt tovább az út. Itt többször is volt letérés a "megszokott" útról, figyelni kellett a jelzéseket, de nem tévedtem el egyszer sem. 

Többször is érintettem vadászlest Nagyszakácsi előtt. Hogy ne legyen azért annyira jó, egy mezőgazdasági földnél még van egy adag mocsaras, csalános dzsumbuj. 

Nagyszakácsiban a Google térkép szerint nem volt már bolt, így nem mentem be a "belvárosba", a kéken éppen csak átszeltem a hosszú főutcára kiépült falut. Ezután még egy jó hosszú séta maradt: széles földutakon, jól járható ez a szakasz, kivéve a Felső-hegyi szőlősházaknál, ahol valamiért nem a fentebbi, autókkal is járt úton megy a kék, hanem az alsóbb, teljesen elgazosodott úton. 

A térképen egyenes vonallal jelzett szakaszok már egy szélesebb földutat jelölnek. Ezen akár szuper jól is lehetett volna haladni, ha a vízhólyagok mellett nem keserítik az életemet a szuicid hajlamú muslicák tucatjai is, akiknek fontos célkitűzésük volt, hogy a szememben végezhessék be földi életüket. Bevallom, itt már nem voltam önfeledten vidám, a körülményeket szuboptimálisnak ítéltem meg. 

Látnivalónak csak az omladozó, gaz lepte Tibola kápolna említhető ezen a szakaszon. 

Ezen a rém hosszan egyenesen haladó földúton kellett kilométereken át gyalogolni - ez vitt be egyenesen Mesztegnyőig. Van egy kitérő, ahol egy zöld jelzés Gadány felé visz, ebben a kereszteződésnél tettek ki egy padot és egy útbaigazító iránytáblát. Az információsnak szánt tábla viszont teljesen üres volt. 

Beérve Mesztegnyőre, jobbra, az iskola felé vezetett a széles járda, egy részen gyönyörű vadgesztenyefák alatt. A központot az egykori iskola épülete (ma: Faluház) jelenti a Mindszenty emléktérnél. Bélyegzőt két helyen is találni itt: ha az iskola után meglátod a Borsodi feliratot, az ott lévő, nagyon takaros kis vendéglátóhely pultjánál (tehát bent) is van egy bélyegző. Ha ez éppen zárva lenne, akkor pedig a Faluház udvarába kell a kis utcai oldalon betérni, és ott rögtön jobbra, a tégla oszlopokonál van még egy bélyegző. 

(Én a Nemesvid - Mesztegnyő szakaszt együtt jártam be a Zalakaros - Nemesvid szakasszal, így egy nap alatt kb. 38 kilométert sétáltam le. Érdemesebb kettébontani, a posztoknak megfelelően.)

Bélyegeztem, vettem egy kólát, hogy még valahogy életben maradjak. Pont elértem a korábbi buszomat, amivel bementem Marcaliba. Ott már annyira oda voltam, hogy azt néztem, átérek-e a zöldön a zebránál, és hogy nehogy erre jöjjön egy járókeretes néni, mert röhögve lehagy. Marcaliban a Kék Hold szállodában szálltam meg, a helyi múzeum mellett, és ott tartottam egy pihenőnapot. 

Erről a szakaszról egy képes beszámolót készítettem, mivel gyakorlatilag végig aszfaltúton megy. Fantasztikus vízhólyag beszerzési lehetőség, ne hagyd ki!

Zalakarost a fürdőtől kivezető Termál úton hagyjuk el, Galambokig a kerékpárúton vezették el a túrajelzést is. (Akkor viszont talán jobb lett volna kerékpárút helyett kerékpáros és gyalogos útnak kitáblázni, de ez van.) A piros körjárat jelzés elhagyása után már be is érünk Galambok házai közé. Itt tettem egy kis kitérőt a településen belül, hogy megnézzem a tájházat. De csak azért, hogy neked már ne kelljen. Nem tagadom le a csalódást. 

Az egyik kereszteződésben a Gázpalack Expressz kínál tájékozódási pontot. 

A Dél-dunántúli Kéktúrán Zalakarosra beérkezve tartottunk egy pihenőnapot, körbesétálva egy kicsit a városkát. Ebből született meg ez a szubjektív beszámoló.

Ami kapásból feltűnik, hogy ez egy nagyon modern település. Míg Hévízen évszázados hagyománya van a fürdőzésnek, a történelmi fürdőházaknak, nyaralóknak, addig itt ez a történelmiség gyakorlatilag teljesen hiányzik. Múltja nagyon is van a városnak: első említése 1254-ből való, Korus néven, 1430-ban pedig már templomot is emeltek. A török alatt viszont teljesen elnéptelenedett. Későbbi fejlődésének is sokáig gátja volt a környék mocsarassága - ezt magad is meg fogod tapasztalni, kedves kéktúrázó, amikor nyakig érő csalánban állsz. A Déli vasút építkezései és más beruházások kapcsán kezdték el lecsapolni a mocsarakat, így kezdődhetett el a város fejlődése. A második világháború után a közeli Nagykanizsa szívta el a lakosságot. 

A nagy fordulat 1962-ban jött el, akkor találtak rá (olajat keresve) a termálvízre, amelyre már 1965-re fürdőt építettek. Az évtized végén a Zalatervnél Kiss Tamás vezetésével készült el a településfejlesztési terv, és innen indultak be a nagy építkezések, amik tulajdonképpen napjainkban is zajlanak. Ezért ez egy nagyon modern település, még az egyik temploma is egészen új építésű. (A másik 1866-ban épült.) 

(fotó: wikipedia)

Már kora reggel elindultam Budapestről, és ez jó döntésnek bizonyult: a 7:35-ös Tópart IC végig félig üres volt. Nagykanizsaán már szólni kellett, hogy a 11:50-es busz Nagybakónakra még 12:05-kor sem jelent meg, úgyhogy a túrázás jó 20 perc késéssel indult - de ennyi még igazán belefért a napba. 

Nagybakónakon abban a kereszteződésben találtam rá a kékre, ahol egy faszobor és egy kereszt is áll.

Innen az utcán lefelé indult tovább a kék, de egy füves autóparkolónál kitért baljra. Az utolsó házak után hamar megpillantottam a kecskefarmot.

Ezután füves réten, ritkás fák között folytatódott az utam. Egészen Zalakarosig figyelni kell a jelzésekre, sok a váratlan lekanyarodás a megszokott útról! Erről a füves útról is van egy átvágás, jobbra, majd balra térés. Mielőtt nekivágunk az erdőben az emelkedőnek, nézzünk vissza egyet, szép a panoráma: 

Nagykanizsa északi végéből, Pallinból 9 óra körül indultunk. A főutcán északnak tartva hamar visszaértünk a kék jelzésre, innen északra tartva az Alkotmány út 71. alatt található Rózsa presszónál kellett bélyegezni. 

A presszó már nem működik, de a kerítés belső oldalán ott van a bélyegző. Ezután pár lépéssel feljebb átkeltünk a zebrán, és a kőkereszt mögött induló utcán át idővel az utolsó házakat is elhagytuk. A földek között a sok felnőtt csalán és japán keserűfű miatt nehéz jelzést festeni, így itt ritkább a jelzés. Egy aszfaltutat elérve arra jobbra kell rátérni, és azon emelkedni. Feljebb több ponton is szép kilátás nyílik Nagykanizsa felé. 

Már előző nap leutaztunk ehhez a túraszakaszhoz. Vonattal mentünk le Budapestről Zalaegerszegre. Ott néztünk egy éttermet, benéztünk a templomba, lődörögtünk kicsit a Deák Ferenc szobor körül, aztán indultunk tovább busszal Borsfára. 

Borsfán az iskola közelében tér le a kék jelzés a főutcáról, erre rátalálva hamar a házakon túl emelkedésben találtuk magunkat. Egy óra sem kellett hozzá, és már a domb túloldalán ültünk a valkonyai temetőben. Érdekes, hogy a sírkövek feliratai itt "kifelé" vannak felhelyezve, mifelénk nem így szokás. 

Valkonyán a turistaházban szálltunk meg. Most még működik a faluban egy kis bolt is egy pékséggel. A házban térerő nincs, de wifi an, bár gyakran van pár perces áramszünet. Estefelé az eső után újra előbukkanó Nap csodás fényekkel és egy szép nagy szivárvánnyal ajándékozott meg. 

32 db műanyag vállfa (3 törött, de nem dobjuk ki)

1 db hologramos Jézus a falon

10 + 12 + 11 db elmosogatás után is ragacsos tányér

2 db valami sosem látott, gagyi társasjáték a képcsöves tévé alatt

2 db hímzett, virágos kép kádár-kori képkeretben, a sarkába benyomorgatva egy rokon ballagós fotója

4 db művirág rettenetes neonszínben, csillámporral, vázában

6 db műanyag flair szék a teraszon, az erkélyen, és egy a szobában (az egyiknek eltört a lába, azzal vigyázni kell)

1 db kazettás magnó a konyhában

1 db a legolcsóbb, legkisebb zuhanyfejből (a víz a csatlakozásnál szivárog)

7 db kicsit büdös játék állat műszőrméből

17 tétel: random válogatás az elmúlt 20 évben elhunytak bútoraiból

9-13 db beazonosítatlan apró tárgy és 23 db befőttesgumi egy tálkában

12 folyóméter, vegyes:  olyan könyvek, mint pl. Zola: Nana, Kovács Margit album, Olcsó Könyvtár sorozat, Így láttam… könyvek, Operakalauz, Moldova stb.

1 db mosogatógép, ami 10 éve nem működik, de nem dobjuk ki

2 db antenna a tetőn, ami 40 éve nem fog semmilyen adást, de macerás lenne leszedetni

3 db Kinder tojás utánzat műanyag figura, csokoládé nélkül (az egyik hiányos)