Barlang és Denevérmúzeum, csodás kilátások, a pálosok kútja és öreg fák - a DDK egyik legváltozatosabb szakasza Pécstől északra halad el.
Ahogy az előző posztban említettem, az abaligeti vasútállomáshoz a korai indulásnak köszönhetően elég hamar elértem, 13:08-kor bélyegeztem ott. Így aztán pihentem egy jó negyedórát a magára hagyott (értsd: személyzet nincs, a lezárt vécék helyén 1 db műanyag mobil vécé van, a váróterem zárva, az épület nincs takarítva, a kerti vízcsap le van zárva) vasútállomáson, aztán bevállaltam a következő 5 kilométert is még aznapra.
A színek túloldalán, kb. a régi, bezárt vécéket is tartalmazó vasúti melléképülettel átellenben van egy ösvény, amin feljutva balra, majd útgy 50 méter után jobbra vitt tovább a jelzés. Ezután egyértelmű emelkedéssel vitt tovább utam - az itt elvégzett, erdőirtás, fapusztítás miatt nagyon ritkásak a jelzések.
Feljebb érve illusztris vendéggel találkozhattam, egy szarvasbogárral :-)
A továbbiakban már durva emelkedők nélkül, többnyire széles földutakon vezették a kék jelzést.
Kb. félúton Abaliget felé kiértem az erdőből és nagyon szép, virágos tisztások mentén haladtam tovább. A nap is kisütött és amikor egy lapos dombra kitértem az egyik vadászleshez, még egy nagyon cuki jelzésre is rátaláltam - ez a denevér tanösvény Abaliget felett.
Innen már az utolsó ereszkedés következett, közben egyre közelebb kerültek Abaliget háztetői és a templom tornya.
Leérve egy kis gazdaság lekerített területét kellett megkerülni, a túloldalon birkák legelésztek.
Így értem be Abaligetre.
Abaliget a Mecsek hegység északnyugati oldalán található, leginkább a félmillió évvel ezelőtt kialakult, kagylós mészkőben keletkezett barlangjáról ismert, amely a leghosszabb patakos barlang a Dél-Dunántúlon. A barlang vize táplálja a két mesterséges tavat, amelyet csónakázásra, horgászásra, fürdőzésre használnak. Az elmúlt évtizedekben nyaralóházak épültek Abaliget területén. Római katolikus temploma 1796-ban épült. Érdekes, hogy a falunak már 1771-ben iskolája volt. A turistaszálló épülete sajnos már bezárva, üresen málladozik a tó partján, de számos vendéglátóhely, ajándékbolt és szálláshely elérhető, és követlen buszjárat közlekedik az Abaliget - Orfű - Pécs útvonalon.
Az egész falut már nem jártam be, de a tó partján azért jól esett néhány palacsinta és üdítő. Jókor érkeztem, mert még a barlangba is bejutottam - 9 és 17 óra között óránként indulnak a vezetések. A barlang fő ága 466 méteres, ezt lehet nagyrészt bejárni, visszafelé is ugyanazon az útvonalon haladva. Az útvonal beton járdával, korlátokkal, világítással jól kiépített, de a lépcsők és a szűkös terek miatt mozgássérültek, nehezen járó emberek számára nem bejárható. Meleg ruhát vigyél nyáron is magaddal, mert bent állandó a 12 fokos hőmérséklet, fel kell öltözni rendesen.
A szomszédos épület aljában egy Denevérmúzeumot is berendeztek.
Az egész két helyiségből áll, fél óra alatt rendesen megtekinthető. Az első terem inkább a gyerekeké, itt a denevérek ultrahangos hallásával és a denevérekről alkotott képpel ismerkedhetünk meg, de a denevérodú készítés rejtelmeibe is beavatnak. A második terem kissé tudományosabb, itt a világon élő több, mint 1400 denevérfajjal ismerkedhetünk meg. Így többek között megtudhatjuk, hogy az emlősök között egyedül a denevérek képesek az aktív repülésre. A denevérek rendjének neve chiroptera, amely kézszárnyút jelent. A hazai denevérfajok mindegyike rovarokkal táplálkozik, vérszívással mindössze három denevérfaj foglalkozik Dél-Amerikában. A Denevérmúzeumba a belépőjegy mindössze 1000 Ft 2024-ben, szóval nem vág földhöz a program. Érdemes megnézni a múzeum előtti fém denevérszobrot is, ez az állat mozgását, szárnycsapását mutatja meg, szerintem nagyon ötletes munka.
A túrát egy következő túranapon folytattam Pécs felé. A barlang felett indult tovább a jelzés, a kék, a sárga és a kék négyzet közös szakaszán.
Nagyon szép eredei ösvény emelkedik az öreg fák között.
Az első tábla a Nyáras-völgyi letérőnél jelzi, hogy a barlangtól már jöttem 600 métert. Itt a kék négyzet tér le, a sárga és a kék megy tovább. Kissé feljebb, az orfűi letérő táblánál a sárga jelzéstől is elköszöntem, innen már csak a kék emelkedett tovább. Érdekes, hogy a Bodó-hegy 407 méter magas csúcsa után még további emelkedő jött.
Ezután az erdőirtás kínált némi kilátást jobbra, a szemközti dombok felé.
A kék - kék háromszög közös szakaszán, egy kéktúrás táblánál kell balra kitérni, ha meg akarod nézni a kulcsosházat - ott akár a padra le is lehet ülni, bár a ház nyilván zárva lesz.
Ezután nem sokkal kiértem az erdei utakról, ösvényekről. Az aszfaltút megléte jelezte, hogy az egykori aknákat - itt például a volt Petőcz-aknát - összekötő úthálózatra értem ki.
Az út mellett itt is nyílt egy-két ponton kilátás a környékre. A kék kör jelzés és a bozótosban egy fa tábla jelezte a letérést az aszfaltútról balra, be a fák közé. Innen jobbra emelkedésnek indult az út. Pár száz méter csak, és jobbra fel is bukkannak a padok, amelyek mellett a Pálos-kút tiszta vizére is rátaláltam. Itt tartottam is egy pihenőt. A túra izgalmasabb része ez után következett!
Ezután a kék és a kék háromszög közös szakaszán emelkedtem tovább. A kezdeti meredekség után finomabb emelkedéssel vitt tovább az út, a piors kerékpár megfakult jelzéseinél már egész kellemes volt a helyzet. Itt jobbra-balra kis földdombok tűntek fel - ezek ősi halomsírok.
Az i.e. 8. századra tehető, vaskori emberek a földvártól nyugatra temették el halottaikat - több száz, másfél méterestől négy méteresig terjedő magasságú sírhalom fedezhető itt fel. A halottat elhamvasztották, majd a máglya helyén ásták meg a sírgödröt, a hamvakat egy agyagedényben helyezték el. Ez fölé kövekből emeltek halmot vagy kis sírkamrát, amelyet aztán földdel borítottak be. A kis dombokat kővel rakták körül.
Ott, ahol a kék háromszög letér jobbra, én is letértem. Jó meredeken, köves, sziklás ösvényen ereszkedtem le a kék háromszög, majd lentebb a kék kereszt jelzésen - csak gyakorlott, nem szédülős túrázóknak ajánlott, de amúgy meg nagyon ajánlott az oda-vissza kb. másfél kilométeres kitérő. (Én a hátizsákot még fent el is raktam egy kidőlt fatörzs mögé, annyival is könnyítve a helyzeten.) Leérve a Babás-szerkövek fogadtak, és az onnan nyíló fantasztikus panoráma: jobbra a nagyobb település Kővágószőlős, mellette a kisebb Cserkút, balra tekintve pedig a két részre vágott csillogó vízfelület a Pellérdi-havastavak.
A Jakab-hegy déli oldalán jellegzetes, egyedi formájú sziklaformációkat találunk: a Babás-szerköveket. Nevüket bábuszerű alakjukról kapták. Anyaguk kovával cementált konglomerátum, kavicsos homokkő, homokkő és kőzetliszt "elegye". A törmelékanyagot egy száraz, melegebb éghajlatú időszak heves esőzései által táplált vízfolyásai alkották.
Ezután visszakapaszkodtam a kékre, és csak pár percet sétáltam a következő kék háromszög jelzésig. Ott a kihelyezett kéktúrás táblán találtam rá a Jakab-hegy feliratú kéktúra bélyegzőre.
Itt is érdemes kitérni a kék háromszögre: sokkal kisebb lejtéssel és rövidebb úton a Zsongor-kő kiugró sziklájához juthatunk le - érdemes! A panoráma szinte ugyanaz, hisz csak keveset jöttünk arrébb.
A Zsongor-kő 570 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, és a Mecsek egyik legszebb kilátópontja. 1892-ben vaskorlátot szereltek rá. Anyaga ún. jakab-hegyi homokkő. 1943 óta védett. Nevét egy helyi legendáról kapta: e szerint Zsongor és szerelme a törökök elől menekülve erről a szikláról inkább a mélybe vetették magukat, nehogy a törökök fogságába kerüljenek.
Innen is visszatértem a kékre, és folytattam utam. Alig pár száz méterre újabb látnivaló következett - sőt, rögtön kettő is egymás mellett.
Az első állomás egy kivülről templomra emlékeztető kilátó - amikor építeni kezdték 1947-ben, tényleg annak is szánták. De a kommunista hatalomátvétel, majd a rendek 1951-es feloszlatása ezt ellehetetlenítette. Évtizedekkel később az építményt kilátónak építették át. Ma deszka pallókon ülhetünk le, az emeletre fellépcsőzve akár meg is szállhatunk a bivakolásra alkalmas helyen. A kilátótoronyba már nem lehet felmászni, a szűkös toronyban az alsó kábé 4 méteren levágták a létrát.
Innen csak pár lépésre a kora középkorig repülhetünk vissza: a pálosok egykori kolostorának szépen helyreállított romkertjébe.
Az ásatások szerint már a 12. században volt itt egy falu, amelynek templomát Szent Jakab tiszteletére szentelték fel - innen a hegy neve. 1225-ben Bertalan pécsi püspök itt gyűjtötte össze a Mecsekben élő remetéket, és emelt nekik kolostort. A templomot 1500 körül újjáépítették, de 1543-ban a török támadások miatt elhagyták a hegyet, amely ezután elhagyatottan romlásnak indult. 1736-ban még remeték számára újjáépítették a templomot, és mellé a romjaiban ma is látható kolostorépületet emelték. Ez a felvirágzás sem volt hosszú életű, mert az 1780-as években a "kalapos király", II. József feloszlatta a rendeket, a pálos rend is megszűnt. 1828-ra a hely ismét lakatlanná vált. A még emeletnyi magasságban álló romokat az 1930-as években egy erdészház építéséhez használták, a kövek egy részét elhordták. A terület ásatását először 1976-ban végezték el, amit újabb ásatások követtek 2006-2007-ben.
Innen pár lépésre a mocsaras, sásos kis tóhoz visz tovább a kék jelzés - egykor ez az agyagos rétegen fekvő kis tó volt a pálosok halastava. Ma szép tűzrakóhely van a partján.
Innen is tovább indulva egy nagy földsáncnál állított meg egy információs tábla: ez az egykori kelta földvár töltése.
Az i.e. 8. században épült a sáncokkal épült földvár, kőből és földből. A sáncok ma is felismerhetők, teljesen jó állapoban maradtak fenn. A nagyobbik része egy kb. 900 x 500 méters területen fekszik, ennek közepén találjuk a pálos kolostor romjait. Ehhez dél-kelet felől egy patkó alakú kiegészítés csatlakozik, amely egy magasabb sziklacsúcsot vesz körül. Dél és nyugat felől a magas sziklafal is védte az erődített települést. Ezért keleti és északi irányban a legmagasabb a sánc, itt akár hat méter magas is lehet. A földvárnak két kapuja is volt, az egyik a Zsongor-kő felett, a másik pedig a vár dél-keleti sarkán. A vaskor hallstatti kultúrája után még kelták is lakták, a hely hanyatlása a római birodalom idáig történő kiterjeszkedéséhez köthető.
Kellemes, széles út vitt tovább, enyhe lejtéssel a piros jelzés eléréséig. Ebben a kereszteződésben pár lépést kell csak lemenni Fenyves-forráshoz - sajnos vizét nem leltem.
Innen egy elég köves-földes, rossz földút vitt át a Blokkház kis kunyhójához - itt csak egy fotózás erejéig álltam meg.
Ezután már hol szélesebb, hol keskenyebb földutak, ösvények vittek el először a kék kör, majd a kék L jelzésig, a zöld háromszög jelzésnél pedig balra a bozótban feltűnt a Farda-kereszt is. A kék L jelzés túlsó végének érintésekor röviden egy hosszú nyiladékban, egykori távvezeték betontartói mentén ereszkedtem.
Az aszfaltút elérését az egyre hangosabb autóforgalom, majd egy piros sorompó jelezte. Ez a Pécs és Orfű közötti főút, nagyon forgalmas! Az út túloldalán a Remete-réttel szembeni Tolvaj-réten pihentem meg egyet.
Az itteni megállóból mentem be busszal Pécsre, hogy aztán másnap reggel ettől a ponttól folytathassam az utamat, immár Komló közeléig lépkedve.
Ezt a szakaszt 2024.05.03-án és 2024.06.21-én jártam be. Kérlek, hogy az azóta történt változásokról értesíts hozzászólásban. Köszönöm!
