2019 és 2024 között végigjártam a Dél-dunántúli Kéktúrát - íme egy válogatás a túra szerintem legszebb helyszíneiből. 

Grábóc meseszép ortodox kolostorától mélybe vájódott löszfalak között a Dél-dunántúli Kéktúra végállomásáig vitt utam 21 kilométeren át. 

Kis falvakon át, víztározó víztükre mentén vitt utam egészen a csodaszép szerb ortodox központig. 

Hatalmas távvezeték, lelőtt katona sírja, atomhulladék tárolóval rendelkező falu és egy fantasztikusan berendezett buszmegálló is gazdagította ezt a szép, napsütéses napomat. Beszámoló.

A szinte végig patakok, sziklák között, erdőben haladó útvonal az ország egyik rejtett kincse. Útközben még az is kiderült, hogy honnan ered a "járgány" szavunk.

Milyen lehet egy olyan város, ami a turistaforgalom szempontjából eléggé hátul van, és egykori fő gazdasági bázisa ma már nem létezik? Séta Komlón, az egykori bányavárosban, a szocialista realizmus bástyájában. 

Hosszú, és két szakaszon elég problémás, de azért így is szép túranap volt majdnem Pécstől majdnem Komlóig a Dél-dunántúli Kéktúrán. 

Barlang és Denevérmúzeum, csodás kilátások, a pálosok kútja és öreg fák - a DDK egyik legváltozatosabb szakasza Pécstől északra halad el. 

Ahogy az előző posztban említettem, az abaligeti vasútállomáshoz a korai indulásnak köszönhetően elég hamar elértem, 13:08-kor bélyegeztem ott. Így aztán pihentem egy jó negyedórát a magára hagyott (értsd: személyzet nincs, a lezárt vécék helyén 1 db műanyag mobil vécé van, a váróterem zárva, az épület nincs takarítva, a kerti vízcsap le van zárva) vasútállomáson, aztán bevállaltam a következő 5 kilométert is még aznapra. 

A színek túloldalán, kb. a régi, bezárt vécéket is tartalmazó vasúti melléképülettel átellenben van egy ösvény, amin feljutva balra, majd útgy 50 méter után jobbra vitt tovább a jelzés. Ezután egyértelmű emelkedéssel vitt tovább utam - az itt elvégzett, erdőirtás, fapusztítás miatt nagyon ritkásak a jelzések. 

Van összedőlt kilátó és szép új kilátó is ezen a szakaszon, és a dombok tetejéről csodaszép kilátások nyílnak. A DDK egyik legszebb szakasza ez. 

Egész korán felébredtem, így reggeli után már fél nyolckor elindultam a Nagymáté vadászházból lefelé vezető úton. Egy kis árok feletti betonlap fa korlátjánál láttam meg újra a kék jelzést, azon pedig hamarosan ismét löszös mélyedés földútján bandukoltam. A bakócai letérőnél a Fekete Istvánra emlékeztető tábla mellett egy kék kereszt - vagy inkább kék feszület - jelzésre is rátaláltam. Odébb a földútból egy másik ágazott ki, itt balra, a "fő földúton" kell maradni. 

Az én térképem nem is jelezte azt a kék háromszög jelzést, ami egy kilátóhoz vitt ki. Odaérve döbbentem rá, hogy ez már nem kiátó. Meghalt, kilehelte a lelkét, feldobta a talpát, ez egy ex-kilátó! 

A falu, ahonnan a Zsolnay porcelángyár története ered, látványos löszfalak és szép zöld kilátások - ezt kínálja a Dél-dunántúli Kéktúra 8. szakasza. 

Kihasználva a május elsejei ünnepet, újra nekivágtam a DDK-nak, ezúttal Simonfától Alsókövesdig mentem közel 20 km-t. A reggeli Mecsek IC vitt le Dombóvárra, onnan egy másik vonat át Kaposvárra. Ott szerencsére nyitva találtam a  Burger Kinget, így tartottam egy korai ebédet, és vettem fel némi készpénzt. (Dombóvár felől azért jó az érkezés, mert amikor jó büdös lesz, akkor kell a leszállás előtt összepakolni. Pont ott megy el a vonat, ahol egymás szomszédságát adja a szennyvíztelep és a Kométa húsüzeme. Nyami!) 

Kaposvárról a busz alig több, mint 20 perc alatt átszaladt Simonfára. Onnan a már ismerős útvonalon mentem fel a Meteor Turistaházig - itt van a bélyegző is, az óraszekrényben. 

Emelkedéssel folytatódott az út a falu után is, a kék és a zöld közös szakaszán.